Sárközy Péter: Kiterítenek úgyis. József Attila kései költészete (Budapest, 1996)
„A legenda oda” - József Attila-problémák a tények tükrében
Kizárták-e vagy nem zárták ki — hatvan év távlatából szinte egyre megy. Mindenesetre a visszaemlékezők szerint, így Tamás Aladár szerint is „fél tucatnál is több régi kommunista emlékszik olyan értelmű utasításra, hogy József Attilával meg kell szakítaniuk a kapcsolatot”.164 A lényeg az, hogy József Attila akár önszántából, akár kizárás, vagy lehagyás révén „került ki” a mozgalomból, de megszűnt számára a lehetőség, hogy társai, közönsége legyen, hogy valahová tartózhassák. Az Invokáció-hoz hasonló stílusú, 1933-ban írt versében ezt maga fogalmazza meg: Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé, nem dob be ablakot, nem tép föl uccaköveket? Ellenség ő, ellenségünk páralepte szemeivel — nekünk vaskörmével kívül, a hideg kályhán csörömpöl, guggol a gond. [Hová forduljon az ember...] Ugyanekkor hidegül el végérvényesen a viszony Judittal is. József Attila leköltözik majd fél évre Hódmezővásárhelyre kisebbik nővéréhez, Etához, és itt éri a hír, ami már valóban nem lephette meg túlságosan, hogy Nagy Lajos mellett Illyés Gyulát hívták meg a moszkvai írókongresszusra. Ekkor írja meg keserű válaszát, Miért nem én? címmel, melynek megjelenését Illyés Gyula akkori felesége akadályozta meg, majd pedig a szöveget Sándor Pá\gondosan megsemmisítette. A lényeges azonban nem a kizárás, vagy a lehagyás, hanem az egyedülmaradás ténye. Egyedül maradt, megbélyegzetten és végérvényesen. Ugyanakkor 1933-ban már egyre erősebben jelentkezik neurózisa is, egyre idegesebb, agresszívebb lesz, és önmaga is elmarja azokat maga mellől, akik mellette maradnának. Magánélete is végleg kátyúba kerül, létfenntartási zavarokkal küzd, napokig nem eszik, és ami a legfontosabb, kudarc kudarcot követ. Költészetét, melyet addigi versei alapján joggal tarthatott nagyra, senki sem méltányolja, senki sem veszi észre, senki sem vallja magáénak. „Költészetének nem volt akusztikája” állapította meg találóan Bori Imre, és hozzáteszi: „először az ember tragédiája zajlott le, aztán a költőé”.165 A legmegrendítőbb, hogy erre József Attila is rádöbbent. Ekkor jut el a Reménytelenül homokos-vizes síkjához, melynek kulcsa az egyedüllét, a másokhoz szólás ellehetetlenülése. 86