Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„S én kézenfogva vezetnélek”
felelte: Ugyan, uram, maga is bedől ennek a rímfaragónak? Én ezt nem Kassák ellen mondom, de mondom, mert így történt. (Pr. 3.422.) Sem ők, sem Z. és Irén nem hívhattak vendégeket. Ahhoz túl szegények voltak. Ilyen „beugró” látogatásokon kívül találkoztak kávéházban, meg barátoknál is. Z. házasságuk első évében látogatta meg Füst Milánt. Huszonnyolc éves voltam, mikor először meghívott lakására, a Budaörsi útra. Sorsomról faggatott, s amikor valahogy elmondtam neki huszonnyolc évem történetét, ő közölte velem: azért vagyok szegény, mert az akarok lenni. A szegénység az életformám, a szegénység a mondanivalóm. Ha isten őrizz, valaha is meggazdagodnék, többé sohase írnék verset. Aztán amikor megtudta, hogy esztendeje nősültem, megkérdezte: „A nagyságos asszony mivel foglalkozik?” Megmondtam, hogy szellemi szükségmunkás, hogy nyáron a szabadságon lévő gépírónőket helyettesíti a Népszavánál. „Nagyszerű! — kiáltotta —, éppen az a gondom, egy jó gépírónő kellene készülő regényemhez. Megállapodunk a nagyságos asszonnyal, aki majd idejön a lakásomra gépírni.” Persze örültem, Irén nevében is, a jól jövő mellékkeresetnek, de félórányi egyébről való beszélgetés után Füst Milán hirtelen így szólt: „Mégse jöjjön a nagyságos asszony. Mert ugye kellemetlen volna látni neki, hogy a férje egyik költőtársa mennyivel jobb körülmények között él...” (Pr. 3.15.) Talán ezért tartotta gonosznak — bár ennek ellenére szerette és csodálta is. Egy másik látogatás, pontosabban lakásavatót tartó baráti összejövetel emlékét fénykép is őrzi 1934-ből: ...amelyiken öt fiatalember ül egymás mellett a díványon. Az egyik én vagyok, huszonhét évesen. Első társam a felvételen Ascher Oszkár, aki akkoriban az egyetlen versmondó volt Magyarországon; egyetlen, aki Babits, Kosztolányi, József Attila verseket mondott, a dilettáns verseket harsogó dilettáns „szavalóművészek” korában. A másik Franki Sándor, akit 1944-ben megöltek a nyilasok, aki könyvkötő volt, aki rossz író könyvét semmi pénzért be nem kötötte, akinek műhelyében egymásnak adta a kilincset Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Sárközi György, s akiről mindezt megírta már Tolnai Gábor, s ő előtte is Cs. Szabó László. A negyedik arc egy rég halott s rég elfelejtett költőé, Friss Endréé. О volt a vendéglátó, övé volt a lakás, ahol akkor öszszegyűltünk. Amikor ez a felvétel készült, ha írt is még verset, már inkább mecénáskodott, jól kereső banktisztviselő lévén, szegény költőtársait, elsősorban Fenyő Lászlót segítette 5-10 pengőkkel. Az ötödik arc Imecs Béla. Akik emlékeznek rá, tudják micsoda indulás volt az övé. Egyszerre nyolc versét közölte 164