Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Vacognak a sikátorok”
avantgardista folyóirat munkatársát is módos embernek tartottam: ha este bejött a Simplonba, meg is vacsorázott. Hány vacsorát kibiceltem végig, s irigység nélkül, mert a szegények gőgjével, de mindenesetre az egyenrangúság érzésével. Talán ezt jutalmazta, amikor néhány ilyen együttüldögélés után meghívott — fürödni. Mert olyan albérleti szobában lakott a Nagymező utca környékén, hogy hetenként egyszer — úgy emlékszem, szerda este — a fürdőszobát is használhatta. Mikor az első ilyen látogatásra becsöngettem, fürdőköpenyes felesége nyitott ajtót, bemutatott a szobájukban üldögélő házaspárnak, és sietett vissza a fürdőszobába. Mint bemutatkozáskor annyiszor, akkor sem értettem meg a vendégek nevét. A nálam, úgy láttam, talán tíz évvel idősebb férfi arca rögtön elmondta, hogy a gyógyíthatatlan szegények fajtájából való, azok közül, akiken ítélet az életfogytiglani nyomorúság. Halk volt, őszinte mosolyú, s azzal ajándékozott, hogy ismerte kevés megjelent versemet. Mikor a vízcsobogás elcsöndesedése után kinyílt a fürdőszoba ajtaja, az építészmérnök s felesége lett a társaságom: az elsőbbség s a kor jogával is vendég házaspár következett fürdésre. Ekkor tudtam meg, hogy kik ők: Derkovits Gyula és felesége — mondta fürdőszoba használattal bíró házigazdám, s olyan hangsúllyal, s hangját olyan tekintettel és mozdulattal erősítve, mint aki tudja, amit én akkor még dehogyis tudtam: a század egyik legnagyobb festője szorít velem kezet, mikor a megint nekibuzduló, majd újra elcsöndesedő vízcsobogás után én lépek be a fürdőszobába. (Pr. 2.73-74.) A kávéház pedig azt jelentette számomra, amit az öregebb írók, Tersánszky és Nagy Lajos számára is. A munkahelyet, a téli melegedőt, a fényt, a tisztaságot... S egy kicsit az irodalmi börzét is, az írókkal való találkozást is. Ha az ember délben bement a Japán kávéházba, ott láthatta Nagy Lajost, Tersánszkyt, József Attilát, Kellér Andort. (Pr. 3.420.) Sok írónak csak egy kávéháza volt, másoknak több is. Karinthy vagy húszba benézett egy nap. A Japánba Z. nemzedéke járt inkább, a „nagyok”, Kosztolányiék a Centrálba. Z. kedvence a Simplon volt, amely éppen akkor nyílt meg, átépítés után, megszépítve, de oda beszélgetni, vitatkozni járt. Dolgozni inkább a Miénk-ben szeretet (A Rákóczi térrel szemben volt). Évtizedekkel később is elárvultán járta a kávéház nélküli utcákat, versváró papírlapokkal, ...hogy visszasóvárogjam azt a fölparcellázott kávéházat, amely asztalt adott az asztaltalannak, fényt az udvari szobában hunyorgónak, meleget a fűtetlen kályhájú didergőnek, 120