Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Vacognak a sikátorok”
tott: „Istenem, istenem, ezen a gyönyörű képen most már a világ végéig szájamban lesz ez a finom cigaretta, és mégsem fogom a jó ízét érezni...” (Pr. 2.110-111.) Hetenként vendégül látott magyar írókat is Anton Straka, a cseh kultúrattasé, Amerikai úti lakásán. Csak fiatal írókat. Emlékszem József Attilára, Szabó Lőrincre, Illyés Gyulára, Erdélyi Józsefre, másokra is... 15-20 ember gyűlt össze ottan. A Straka gyerekei reggel, még az ágyban, magyar képeslapot nézegetnek, abban az időben, amikor a lillafüredi írótalálkozó volt. Egy csoportra rámutatva azt kérdezi az egyik Straka-gyerek az édesanyjától: Anyuka, kik ezek a bácsik? Ezek írók — mondja anyuka. Mire a gyerek azt kérdezi: Ezek szokták ellopni az apuka szivarjait? Mert a szivar és a cigaretta halomszámra volt kirakva az asztalra. Emlékszem arra, mikor én még nem voltam hivatalos ezekre az estékre, egyszer Berda József és Füsi József bejöttek este, illetve éjszaka a Simplon kávéházba, egyik se dohányzott, rólam tudták, hogy én igen, és igazolták a gyereknek ezt a későbbi mondását, mert kiürítve zsebüket az én kávéházi törzsasztalomra, nagyon sok szivar és cigaretta került elő. (Interjú. Vezér Erzsébet. Kritika, 1987. 8.) Ekkoriban ismerkedett meg Németh Lászlóval is, akit a fiatal írók akkori szokásához híven hazakísért a Batthyány térre. Kérdésére beszélt magáról, azt is elmondta, hogy az erdélyi ifjúmunkás mozgalom egyik vezetője volt. — Pedig a versei puhább tenyeret mutatnak — nézett rá Németh László. Pár évvel későbbi, de ehhez hasonló „első találkozás” Szép Ernővel. 28-29 éves, amikor Szegi Pálnál megismeri. Szép Ernő azt mondta: — Verseit olvasva azt gondoltam, tanárember, aki angol költőkön nevelkedett... Ez az „angol műveltségű” ifjú költő 1931 tavaszán írt egy szokatlanul mámoros hangú verset (ami később Magamról címen a Népszavában jelent meg), és megmutatta József Attilának. A vers így zárul: S a föld minden szeretőjét térdemen ringatom — Attila dühös lett, ezt kiabálta: — Mi vagy te, isten?! Ennek a meglepő és humorosnak látszó történetnek az a szomorú háttere, hogy József Attilát, aki mindég szeretetre és szerelemre vágyott, nem szerették az asszonyok. Hogy miért, azt talán csak egy asszony tudta volna megmagyarázni, Z. nem, sem mások a régi barátok közül. 150