Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Vacognak a sikátorok”
Pedig sokat voltak együtt, talán vele a legtöbbet. Kezdetben a Magyar Korona kávéházban is, de már ekkor és később is inkább a Japánban és a Simplonban. Játék, hajnalig tartó beszélgetések, viták, versfelolvasás és éjszakai séták követték egymást. De találkoztak baráti otthonokban is, később József Attila lakásában, amikor a Korong utcába költözött és Z. is zuglói lett. De találkoznak másban is: amikor a Sallai—Fürst per idején József Attila röpiratot fogalmaz, tiltakozásul, másokkal együtt Z. is aláírja. Mint a másik, hasonló tiltakozást is, a háború ellen. Ezt a genfi békekongresszuson a világ legismertebb írói kezdeményezték 1932 májusában, kiáltványukban mindenkit felszólítottak, hogy csatlakozzanak nyilatkozatukhoz. így tett az itthoni írók egy csoportja is, köztük József Attila és Z. A Munka-köri kiközösítés után még közelebb kerültek egymáshoz, hisz Kassák nem szerette József Attilát, verseit nem közölte. Dehát Z. is hagyományos verseket kezdett írni, így készülődött a lélek a hűtlenségre már 1928-ban, a Nagybányai versek című ciklus megírásakor. A szinte bírósági tárgyalásként megrendezett kiközösítés a megszokott és szeretett körből mégis nagyon fájt. Meglepte, felháborította, válságba sodorta. Nyilván ez okozhatta, hogy hosszabb ideig nem írt verset, de aztán megint csak összegyűjtött egy kis kötetre valót. így jelenhetett meg 1932-ben a második könyv: Ülj asztalomhoz címen. Nyilvánvaló — Vas István is említi —, hogy immár külön asztalához hívja az olvasót, és természetes, hogy ez kávéházi asztal, más nem is lehetett. Mert hiszen a már leírt szoba asztalához nem hívtak vendéget: Ebédről maradt főzelék szagával terhes a szoba — fullasztó szegénység! Asztalunk sincsen, így élünk anyámmal... — írja Anyám dalol című versében. Szomorú alaphangú kötet, szomorú a beköszöntő verse is, ami több verssel együtt kimaradt a későbbi gyűjteményekből: Hajolj kutam fölé: egy táj ring ottan s halottaink, mint ágak, összebúva merengenek... Már huszonhat éves korában emlékező alkatot mutatnak a versek: barátok, szerelmek, halott apa, elmúlt tájak, hiába kélt szavak, mozdulatok tétova lehullása, a lét és a múlás bánata, legyintő reménytelenség, kilátástalan szegénység, szerelmi bánat. Negyven oldalnyi a kötet. Úgy jelenhetett meg, ahogy az első: a nyomdászok segítségével. Kis Ferenc, a költő és nyomdász kezdeményezésére a nyomdászok adták össze a pénzt. A munkát Müller Lajos, a nyomdász vállalta magára. Az a Müller Lajos, akiről Radnóti 1931 december 8. című verse szól. A vers alcíme: Főtárgyalás. Együtt álltak a bíróság előtt: 151