Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Öledbe végy, világ!”
már nem József Attila sötét egek alatt heverő városperemén, hanem egy láthatatlanul is épülő, édes ország peremén járok. — írja mintegy hitvallásként 1945. június 7-én. Máshol is megfordul, ahol kemény, egyszerű emberek rendet teremtenek. Lelkes, elismerő riportok sorát írja emberségükről, tartásukról, példájukról. Salgótarjánba utazik, hírt ad a bányászok életéről és az ottani munkásszínjátszásról is, ami mindig szívügye maradt. Megnézi a Martin-kemencénél a vasöntőket. Csodálattal ír a teremtő gépekről és teremtő emberekről. Elmegy a Vasasok XX. kongresszusára, hallgatni a „vasas parlamentet.” De megkezdődtek az író-olvasó találkozók is: — Én úgy emlékszem, 1947-ben Lengyel Balázzsal mentünk Gyöngyösre, gépkocsival. О mint minisztériumi dolgozó egyik szervezője volt a vidéki irodalmi előadásoknak. író és közönség egyformán lelkes volt akkor, nem fulladtak szokványba, kényszer-kérdésekbe és sablonos válaszokba azok a találkozások. Nem tudom, mi útjuk volt Gyöngyösön, de emlékszem, az első sorban ott ült Jóboru Magda, és a koalíciós kormány szociáldemokrata államtitkára, Bóka László. (Pr. 3.438.) De emlékei nem csapták be: volt másképpen sikerült találkozó is. Ez Sajószentpéteren esett meg. Egy operaénekesnővel és egy fiatal színésszel József Attila estet tartani Borsodba utaztunk. Külön-külön szállásoltak el bennünket a sárlepte nagyközségben. Én egy fűszer- és vegyeskereskedés tulajdonosának vendége voltam, s nemcsak frissen húzott ágyneművel, de ebéddel is vártak. — Igaz, hogy Karády Katalin is fellép? — kérdezte ebéd közben az estét boldog izgalommal váró háziasszony, akinek meg kellett mondanom a csüggesztő igazságot, hogy bizony csak én tartok előadást, s Karády helyett csak egy kiváló operaénekesnő érkezett községükbe, meg egy ifjú versmondó. Mondott ugyan valami olyasmit, hogy hiszen az is szép lesz, de én hallottam a csalódottság udvariasan visszafojtott sóhaját. S ugyanígy a cukrászdában is, ahol egy ifjú felszolgálólány faggatott: — A pesti művészekkel tetszik lenni? — Igen. — Igaz, hogy a liliputi társulat is fellép? Szereplőtársaimnak nem szóltam semmit. Elég, ha én mentem baljós érzésekkel a kultúrházba, ahol már hat órakor a falhoz préselték egymást a Karádyt s a Városliget törpéit váró emberek. Hét órakor aztán, mikor felmentem a még függöny takarta színpadra, odalépett hozzám az egyik rendező s vállamra csapva így szólt: — Aztán csak jó viccesen, elvtárs! — József Attiláról? 242