Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Öledbe végy, világ!”
— Hát az lesz? S hogy kétségbeesése teljes legyen, még azt is kértem, hogy asztalt, széket állítsanak a színpadra, hogy ülve olvashassam fel két átvirrasztott éjszaka termését, József Attila költészetének tizenöt gépelt oldalnyi méltatását. A függönyt felhúzták, s én egy József Attila kötettel és a telegépelt papírlapokkal kezemben nagy bátran asztalhoz ültem. Ebben a pillanatban egy hang a nézőtérről: — Ez leült... Az előadást azért megtartottam. Elnézésüket kértem a csalódásért, melyet úgy okoztunk, hogy nem tehetünk róla. Higgyék el, se táncolni, se slágereket énekelni nem tudunk, más küldetésben járunk itten, kérem, hallgassanak meg. így aztán mondandómat harmadára kurtítva, megúsztam valahogy. De hogy szereplőtársaimmal mi történhetett, azt csak elképzelni tudtam, mikor az operaénekesnő visszatántorgott az öltözőbe, s az izzó bádogkályha melletti székre roskadva, ezt hajtogatta: — Nem leszek többé misszionárius... nem leszek többé misszionárius... (Pr. 2.160-162.) Későbbi híradása: Vidéken jártam ezen a héten, Szombathelyt és Pápán. Szombathelyt a vasi írók tartottak kongresszust, Pápán ünnepi hetet rendeztek. A vidéken élő írók nem kis irigységgel beszéltek budapesti társaikról, akiknek semmi gondjuk, dolguk az íráson kívül... így hiszik, ilyen nagyon messze van Szombathelytől Budapest. Nem tudják, hogy a budapesti írók lektorkodással, hivatalnokoskodással, újságírással keresik kenyerüket. Nem tudják, hogy nincsen pesti író és vidéki író. Illetve, van annyiban, hogy a vidéki író nagyon keveset tud Budapestről, s a budapesti író épp olyan keveset tud a magyar vidékről — írja 1948-ban. (MRádió, 1948. aug. sz.) Máskor neves színészekkel járja az országot: ő ismerni szeretné a vidéki életet is: Három napot töltöttem velük. Három napig utaztam velük vonaton, teherautón s e három nap alatt öt előadást tartottak. Nem sztárgázsiért, csupán „költségmegtérítésért”. Dehogyis azért: a népért! Azért a művészetért, amely úgy lesz népszerű, hogy nem az „éjszaka császárainak”, hanem a népnek nyújtják át ajándékul. (Szabadság, 1947. aug. 2.) De ír régi szívügyéről, a cirkuszról is, a régi rajongással. Akár az Almásy tér közepén szórakoztató artistákról, akár az „igazi”, nagy cirkuszról: ...Előre tudunk mindent s mégis mint a meglepetés ránt majd magával az első ostorcsattanás, a táncoló lovak lábainak puha dobbanása. De állatszámok most nincsenek. A vadállatok kimúltak, a lovakat megettük bunkerlakó korunkban. A bűvész, a dummer auguszt most jött haza deportálás-243