Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)

„Öledbe végy, világ!”

említi, hogy Z. versét az övé előtt közölte a szerkesztőség. Ezt az akkori „irodalom erkölcsének” nevezte, holott Z és mások is tudták: Kassák nem szerette és nem is tartotta nagy költőnek József Attilát. Z. ezért csodálkozott, hogy verset írt róla az évfordulóra, a „rímfaragóról”, ahogy annak idején nevezte. De a versíráshoz szükséges nyugalmat ekkoriban ritkán találhatta meg. Rákosi hivatta magához júniusban. Személyesen. Az a Rákosi, aki ekkor várta, már nem volt olyan magabiztos, mint a másik, a januári. Z. két és fél órát töltött nála; arra akarta rávenni, hogy álljon mellé. Jutalmat is kínált, így: — Milyen lakása van? Aztán az ajtóig kísérte. Z. ezt mondta neki, búcsúzóul: — Most magamat kell összeszednem, mert romokban vagyok. — Nem látom azokat a romokat! Én mennyivel idősebb vagyok, és mégis min­den az én hátamon csattan! — panaszolta Rákosi. Z. csaknem megsajnálta. Haraszti és Benjámin izgatottan várták a Hungária kávéház „mélyvízében.” Túl hosszúra nyúlt a beszélgetés. Hasonló „ígéretes” beszélgetésről számol be Aczél Tamás is, 1956 májusából. „Rákosi egyszer csak élénken felém fordult. Mondja — kérdezte ... tulajdonkép­pen mit akar maga? Mindent megkapott, amit író ebben az országban megkaphat, sőt még ennél többet is. Van lakása, kocsija, pénze, kitüntették Kossuth-díjjal, Sztá­­lin-díjjal, nem értem magát: mit akar?” (Aczél—Méray: Tisztító vihar. 3. kiad. München. 1982.) Lehet, hogy valóban nem értette? Nem érthette. Izgatott, vitatkozó, várakozó hangulatban telt el 1955 nyara. Miközben sorra születtek bíráló, elváró, elítélő párthatározatok, egyre jobban háttérbe szorítva a reform-mozgalmakat. A leghevesebb ellenállást szeptemberben az Irodalmi Újság 15-i számának bevo­nása váltotta ki. Még az árusoktól is begyűjtötték a már kiadott példányokat. Fele­letül lemondott az írószövetség elnökségének hat kommunista tagja, köztük Z. is. Ezután született meg a nevezetes Memorandum. Kommunista, mai szóval reform­kommunista írók, művészek, értelmiségiek fogalmazták: Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Vásárhelyi Miklós és Gimes Miklós, 1955. október 18-án. 59 aláírója között ott olvasható Z. neve is. Az akkor nagyon nagy bátorságra valló irat követelései ma már érthetetlenül szerénynek hatnak. De Z. „bűnét” azzal is súlyosbította, hogy felolvasta a Memorandumot az írószövetség pártszervezetének november 10-i tag­gyűlésén. [A Memorandum szövegét csak 1956. okt. 6-án közli az Irodalmi Újság.] „Minden párttaggal együtt mi, a kultúra munkásai, írók, művészek, újságírók... — kezdte a Memorandum szavaival. És azzal fejezte be, így. Véleményünk szerint a bajok, a helytelen nézetek leküzdésének, a kulturális alkotómunka kibontakozásának a szocia­lizmus építését szolgáló őszinte, hatékony felvilágosításnak egyetlen feltétele a népi hata­lom, a népi demokrácia szellemétől áthatott szabad, őszinte, egészséges, demokratikus légkör... érvényesítse a Központi vezetőség a kongresszus határozatait, vizsgálja felül az 283

Next