Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„Vacognak a sikátorok”
Másnap elmentem a rendőrségi őrszobára, kezemben a kitöltött bejelentőlappal, amelynek foglalkozást kérdező rovatába mi mást írtam volna? író. Az asztalnál ülő szolgálatos őrmester faggatott egy darabig, hogy milyen író vagyok? Gyorsíró? Gépíró? De mert én kitartottam amellett, hogy „író” — ő végül is belenyugodva rányomta a bélyegzőt a bejelentőlapra. (Pr. 3.319.) Hol volt az első budapesti lakásom 1925-ben? A Kertész utcában. Csak két dolgot mondok erről a háromemeletes házról, és az említett lakásról, de ezzel a két dologgal, azt hiszem, szinte mindent. A lakás, ahova unokanővérem befogadott, nem volt nagyobb egy cselédszobánál, s unokanővéremmel, pincér férjével, kétéves kislányukkal négyen laktunk. A házról pedig annyit, hogy tulajdonosa egy hatvan év körüli agglegény volt, aki öt szobában lakott egyedül az első emeleten, s emlékszem, a házmester így köszönt neki: „Kisztihand!” (Pr. 3.301.) 1925-ben Kassákné Simon Jolán már gyakran járt haza Bécsből, hogy Kassák hazatérését előkészítse, de azért önmagára is gondolt. Mivel az emigráció előtt tagja volt a Belvárosi Színháznak, ezzel próbálkozott. Z. végigjárta vele a pesti színházakat, de csak ígéreteket kapott, valahogy úgy, hogy ha hely lesz, majd fölveszik. Tudta, hogy ez semmit sem jelent. Magával vitte Z-t az irodalmi kávéházakba is. S történt egy napon, hogy Simon Jolán magával hívott a Centrál kávéházba, ahol bemutatott egy húszéves fiatalembernek, aki kéznyújtáskor így szólt: József Attila. S amikor én is megmondtam a nevem, ő utánozhatatlan kamaszos mosolyával szóról-szóra elmondta egyetlen megjelent versemet. Dehogyis tudtam én, hogy milyen nagy ajándékot kapok, kitől kapom, hogy a század egyik legnagyobb költőjétől! Igazi alázatot és hódolatot akkor éreztem, amikor Simon Jolán csak úgy, álla emelésével mutatta, kik ülnek az egyik márványasztalnál: Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád és Schöpflin Aladár. (Pr. 3.302.) Néhány hét múlva ismét találkoztunk, ismét a Centrálban. Népes társaság ült az asztalnál, akiknek József Attila megmondta, hogy Bécsbe és Párizsba készül. — Minek? — kérdezte Erdélyi József. — Magyarországon meg lehet élni költészetből... — Ne vágj föl, Jóska! — felelte József Attila. Volt szerencsém találkozni és egy asztalnál ülni József Attilával, Babits Mihálylyal, Kosztolányival. De ha a sorrendben igazságos akarok lenni, akkor mégiscsak Kassákkal kellene kezdenem, aki fölfedezőm volt. Akit 17 éves koromban olvastam 91