Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban. Politika- és társadalomtörténeti vázlat (Budapest, 2011)
III. Politikai rendszer és politikai nyilvánosság
gyalázás és vallás elleni vétség vádjával 1924-ben indult per, s 1925. március 24-én született meg az ítélet. Ebben a Kúria kimondta: a büntető törvénykönyv 190. paragrafusa alapján csak akkor lehetne a bűnösséget megállapítani, ha közbotrányokozás történt volna, erre azonban nincs adat. A Kúriának ez az ítélete nem lehetett meglepő. Egyrészt a vád szerint a költő „Isten ellen intézett gyalázó megjegyzései által közbotrányt okozott", de a kúria ezt nem találta bizonyítottnak.54 Másrészt egy 1925. januári és egy 1925. februári - tehát a Lázadó Krisztus-per ítélethozatala előtt két, illetve több mint egy hónappal keletkezett - ügyészségi iratból kiderül, hogy (legalábbis) a szegedi ügyészségen tudták: ha „a keresztény hívek sokaságánál” nem vált ki „közfelháborodást” egy sajtóközlemény, akkor nem állapítható meg a „közbotrányokozás fennforgása” És ezért nem is emeltek vádat a Nem én kiáltok kötet miatt.55 Ennél jóval szembetűnőbb ügyészi „tévedés” volt a következő. A sajtótörvény „átértelmezését” eredményezhette volna az az 1935- ös per, amikor vádat emeltek egy nem időszaki sajtótermék szerkesztője ellen, mert nem jelentette be folyóiratát. A Kúria ítélete akkor lényegében megismételte a sajtótörvény 3. paragrafusa 1. bekezdését: „időszaki lap az egy hónapot meg nem haladó időközökben megjelenő minden hírlap vagy folyóirat”, az ennél ritkábban megjelenő sajtótermék viszont nem - így a Nemzetgazdasági Napló sem -, ezek pedig nem bejelentés- és nem is engedélykötelesek.56 Szintén a sajtótörvény egy pontjának átértelmezését célozta azon 54 BFL VII. 5. c. 614. f. 1/1924-4736. 12., 29-30. 55 Kortársak József Attiláról. Szerk.: Bokor László. Sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta: Tverdota György. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987.1. k. 714. - Azt is meg kell említeni, hogy 1930-ban a Kúria másként ítélt meg egy hasonló ügyet. A Palasovszky Ödön Reorganizáció című kötete miatt 1924-ben kezdődött per végén ugyanis kimondta, hogy a vallás elleni vétség és kihágás esetében „nem szükséges a közbotrány valóságos bekövetkezése, hanem elegendő a használt kifejezéseknek erre való alkalmassága”. (Balás P. Elemér: Sajtójogi gyakorlat. A Sajtó, 1930/11. 540-549.) 56 A Sajtó, 1936/11-12. 23-24. 131