Sz. Fehér Judit et al. (szerk.): Móricz Zsigmond, a Kelet népe szerkesztője. Levelek 2. (Budapest, 1999)
A levelek jegyzetei
Az antológiát Móricz Zsigmond hét témakörre osztotta: I. Árpádok (1300-ig), II. A mohácsi vészig (1300-1526), III. Tórök hódoltság (1526-1700), IV Megújhodás (1700-1800), V. A nagy kor (1800- 1900), VI. A jelen, VII. Népköltés. Ez a felosztás, mely Móricz irodalomszemléletébe is bevezet bennünket, arányai szerint legrészletesebben a tizenkilencedik század — A nagy kor — íróit mutatja be (102 I.). Itt említjük meg, hogy Móricz a múlt század és a jelen írói közlésjogának átengedéséért sokat levelezett a kiadókkal és a szerzőkkel. (L. a 161., 165., 189., 220., 229. számú levelet és jegyzetet.) A régi magyar irodalom összességében alig haladja meg ezt a terjedelmet (116 I.). Móricz mégis ezt az elmerült irodalmat tartotta a legfontosabbnak, amint egy elfeledett nyilatkozatában olvassuk: —„Azt kérdezed, hogy kerül bele Anonymus a magyar irodalomba? — Igen, eddig magyar irodalomnak csak a magyar nyelvű irodalmat tanultuk. — Na hát ki fogjuk bővíteni a keretet. Volt idő, mikor még nem írtak magyarul, de akkor is magyarok éltek itt, s magyarul gondolkodtak, cselekedtek és magyarul lelkesedtek. Anonymus latin szavakkal még magyarul beszélt is! Csak el kell olvasni, micsoda tiszta magyar észjárással mondja el a magyarok tetteit, az egész honfoglalást úgy meséli el, ahogy csak magyarul lehel mesélni. Folyamatosan, kövéren és kényelmesen. Mondja ő szegény, hogy nem illenék, hogy a parasztok csacska énekéből ismerjük meg a nemes magyar nemzet tetteit, de a végén úgy visszamenekül a csacska énekekbe, hogy öröm. Hüj de magyar, ahogy az evéseket és ivásokat megírja. Meg tudnám a magyar embert rajzolni magából Anonymusból, de persze csak azért, mert a magyar ma is az, aki akkor volt. Ilyen csekélységeken nem szabad fennakadni. Szent Adorján élete is magyar írás. Nemcsak azért, mert olyan remekül van megírva ez a csodálatos mese, hogy aki ezt magyarra átültette latinból, a legnagyobb írásművészek közül való. Még Galeotti Marzion is meg lehet érezni, hogy magyar földön lakott, magyar kenyeret evett, és magyar bort ivott. Nagyon magyaros, ahogy ő Mátyás királyt sok esetben meglátja. Nem is beszélek Csanád balladájáról, Aba Sámuel parasztforradalmáról, ezek a latin szövegek úgy tele vannak a magyar lélek pezsgésével, hogy szinte túlcsap. S amit elmondanak, az mind olyan, hogy azt ma is tudni kell. Mindig hiányzott nekem, hogy nem tudom elővenni azokat a hajdanvaló magyar vallomásokat. Nincsenek kéznél. Sajnos, nem lehetett ebbe a kis könyvbe mindent felvenni, amit szerettem volna. Inkább csak ízelítő, hogy kapjon rá a magyar ifjúság erre a pompás italra: a magyar múlt érett és mély zamatú borára.” (L. Móricz Zsigmond: Magvető. Magyar Élet 1940. iún. 1.1. Vö. Móricz Zsigmond: Könyvnapi köszöntő. Magyar Kultúrszemle 1940. jún. 135. I. és KN 1940. jún. 1.15.1.) A mai olvasó számára legérdekesebb a jelen irodalmat — századunk első négy évtizede — bemutató VI. rész. Itt kizárólag költők szerepelnek. Adyval indul ez a blokk, az ő 13 versével. Babits 6, Juhász Gyula 5 verssel van képviselve; a többi költőtől kevesebb verset olvashatunk. Tudjuk, hogy e rész összeállításában Kelemen János segített, de Móricz vonzalma itt is tetten érhető. Kassák Lajos Mesteremberekje, Sinka Istvántól a Simon Virág (melyet Móricz közölt a Kelet Népében), Szabó Lőrinctől a Halott nép, József Attilától a Holt vidék, az Elégia és A város peremén, Gulyás Páltól a Fény esett a parasztba feltétlenül az összeállító szemléletét tükrözi. Ezt a fejezetet Illyés Gyula két verse zárja (Ozorai példa, Óda Európához). Móricz a Magvető kritikái közül lapjában újraközölte K. Havas Gézának a Népszavában megjelent írását, melyben a bíráló elismerően szól a kötet egészéről, de kifogásolja például Móricz Arany János-képét és Sinka István „idétlen rigmusát”. Móricz kommentárja ez utóbbiról: „Sinka István verse, a Simon Virág változatlanul nagyon tetszik nekem, a mai szemlélet románca.” (L. M. Zs.: Magvető. KN 1940. júl. 15.16.1. Vö. a 190. sz. levéllel és jegyzettel.) Móricz Zsigmond a Magvetőt — ismertetett nemes szándékai mellett — üzleti vállalkozásnak is szánta. A könyv bolti árából kívánta fedezni a Kelet Népe adósságait, elsősorban a nyomdaszámlát. 1940. máj. 12-én ítja naplójában: „Én úgy gondolom, hogy a Kelet Népe mai adóssága teljes mértékben le van fedezve a Magvetővel. 91