Sz. Nagy Csaba: József Attila és az istenek (Budapest, 2009)

II.

ható Istennel kapcsolatban mindig ez utóbbi a legfontosabb kérdés - és József Attila e két verse e személyes Istent szólítja meg - e versek nem elsődlegesen erről a jelenlétről beszélnek.” Továbbá kifejti, hogy a költő, hiszi vagy nem, odafordul ehhez az Istenhez, megszólítja őt, és „lehetővé teszi, hogy mind a megszólító, mind a megszólított csak jeleiben és nem racionális meghatározottsá­gában legyen jelen. (...) Az 1926 előtt írt istenes verseket azonban nem tekinthetjük a késői isten-versek közvetlen előzményének!’ (Kiemelések tőlem. Sz. N. Cs.) Sík Sándor igazát nem lehet vitatni, a hang új a költő életművében, csakhogy ez a hang nem más, mint a fuldokló jajkiáltása az utolsó szalmaszál után. Amiket viszont Beney Zsuzsa egyébként tiszte­letre méltó mélységű, vitathatatlan és elismerésre méltóan találó elemzésében kvalifikációiként említ, hogy e költemények tényleg minősülhetnek-e „imának”, sőt „vallásos” versnek, illetve azt a ki­induló megközelítést, hogy értelmezhetők-e „1926 előtt írt istenes versek”-nek figyelembe vétele nélkül, azok vitathatóak. Mindezt csupán az egész életmű szem előtt tartásával lenne szabad vizsgál­ni. Ennek elhanyagolása ugyanis ahhoz vezet, hogy a Nem emelfól Beney lebilincselő logikájával felismert ellentétpárjaiból a leginkább hangsúlyos kettősség puszta ambivalenciának tűnhet, illetve Beney szerint »valljalak, tagadjalak« kimondott ellentéteiben az értelem túlhajszoltságában szenvedő - érzelmeiben gyermeknek maradt - ember kétségbeesett igénye kap hangot.” A jellemzés, „érzelmeiben gyermeknek maradt ember”, találó. Ám így megmagyarázhatatlan, hogy mi iránt lép fel ez az igény. Ha pedig ezt nem valami megnevezhetetlen vágy iránti igénynek tekintjük, hanem felismerjük, hogy a költő első ízben szól egy ver­sen belül egyaránt mindkét életművét gazdagító Istenséghez, a ke­resztyén bibliai Mindenható hoz, és saját szubjektív istenéhez, akit bensőjében hétköznapi „dolgai” elől rejteget. Az előbbit ugyan­is - mint azt eddig láttuk - egész költői életműve során tagadta, míg az utóbbit vallotta. Az életművet alapul véve ez a két ige nem • 50 •

Next