Sz. Nagy Csaba: József Attila és az istenek (Budapest, 2009)
Függelék
Lengyel András: „...saját szemem, láttára átalakulok". József Attila 1935. augusztusi fordulatáról. In: Jelenkor, 1995/4, (356-365. o.). A szerző egy Babitsnak írott József Attila-levél alapján a címben jelölt időszakban a költő gyökeres átalakulását tételezi fel. Az átalakulásnak három tényezőjét elemzi, úgymint az Ignotus Pállal való kapcsolatának megerősödése révén a „liberális gondolati erőtér”-hez való közeledését, a Gyömrői Edittel elmélyülő kapcsolat során kötődésének megerősödését a pszichoanalízishez, végül a Barta Istvánnal elmélyülő különös barátság során vele folytatott beszélgetések lelki-ideológiai hatásait. Ez utóbbinak tulajdonít mértékadó jelentőséget, és ezt elemzi annak az 1935-ben keletkezett, Barta birtokában maradt 13 fontos verskéziratnak az alapján, melyek - felfogása szerint - tükrözik kettejük eszmecseréinek lenyomatát a költő tudatában. Az elemzés első része roppant érdekes, és minden valószínűség szerint helytálló. Lengyel András nem tudja elfogadni József Attila érzelmeire vonatkozóan Bóka László társasági karakterizálását Barta Istvánról, miszerint a konzervatív katolikus, mélyen vallásos, hitbuzgalmi kapcsolatokkal tele, és ehhez mérten legitimistának „csak szenvedélyes meggyőződését, pompás vitakészségét és hibátlan becsületességét akceptáltuk, elveit nem”. Attila és Barta között - amint Stoll Béla kiemeli Denis Silagi személyes emlékeit - az utóbbi szerint bensőséges, mély barátság volt. Viszont nyilvánvaló, hogy ezzel egyidejűleg viszonyukat világnézeti különbségek, sőt ellentétek is terhelték. Mert a költő semmi esetre sem volt vallásos katolikusnak nevezhető. Viszont Lengyel szerint „Kulturált viszonyt főnt lehet tartani ellentétes világnézeti pozíciókból is, de bensőséges mély barátsághoz ezen felül szükséges valami lényegi közösség, valami lelki egyezés!’ Lengyel azt keresi, mi volt az a közös vonás, ami Bartát és József Attilát baráttá, sőt „örök baráttá” tette. Tudva, hogy az „örök barátság” csakúgy, mint az „örök szerelem” nem reáliák: költői kategóriák, el lehet fogadni, hogy ennek a kapcsolatnak leginkább jellemző, és a többi idézett szövegrészlet között egyik lényeges következményét pregnánsan kifejező formája a költő Én nem tudtam című költeménye. • 62 ■