Sz. Nagy Csaba: József Attila és az istenek (Budapest, 2009)
I.
I. Az 1956 előtti, röviden Rákosi nevével jelzett rendszer egyoldalúan tárgyalta és tanította József Attila költészetét, és ez a tendencia forradalmunk után a Kádár-rendszerben a ’80-as évekig folytatódott. Ateista attitűdként szinte kizárólag munkásmozgalmi líráját hangsúlyozták, pedig elhanyagolhatatlanok azok a költeményei is, amelyek a forradalmi-munkásmozgalmi életművel váltakozó párhuzamban egy emberfölötti transzcendens isteni lény lelki jelenlétére utalnak, s amelyeket gyűjtőnévvel „istenes” verseknek szokás nevezni. A rendszerváltás után a vázolt tendenciával ellentétes folyamat indult meg. Felekezetek és szerzők az annak előtte elhallgatott líra hiánypótló feldolgozásán fáradoztak, de igyekezetük - szinte természetesen és az akció-reakció törvényeinek megfelelően - az ellenkező végletbe csapott át. Ez alól az igyekezet alól kivétel a keleti ortodox egyház, pedig a költőt a görögkeleti egyház keresztelte, és első vallási benyomásai is innen erednek. (Önéletrajzában megemlíti, hogy ezért tartott csupán két hétig a katolikus kispapi kiképzése a nyergesújfalui szaleziánusoknál.) Ellenben a katolikus Szent István Társulat és az Új Ember kiadó kötetei az említett végletet testesítik meg: Fogadj fiadnak (istenes versek), Bp„ 1993, valamint Dolgaim elől rejtegetlek (Az isten-keresőJózsef Attila), Bp., 2005. Ám ebben a szellemben szerkesztett összeállítás a Szent István Társulatnak a Föl a szívvel... (Az istenkereső József Attila), Bp., 2005. kiadványa is. Az elsőként említett kötet szerkesztője, Kelényi István gyűjteményt közöl a költő - szerinte - „istenes” verseiből, amelyeknek néhány darabja nem sorolható egyértelműen ebbe a kategóriába. A második pedig neves költők tollából tanulmányokat tesz közzé, amelyekben József Attila bibliai Mindenhatóba vetett hitét igyekeznek igazolni, s így ezt az úgynevezett „istenes” lírát egyházi célokra kisajátítani. Ennek oka a • 7 •