Szabolcsi Miklós: A clown mint a művész önarcképe (Budapest, 2011)
Valachi Anna: Világcirkusz és Kötéltánc
lent kötetre,39 mely azonban már csak antikváriumokban és könyvtárakban lelhető fel. Időszerű tehát az új, változatlan kiadás, melyben a tizenegy éve elhunyt tudós szerző nemcsak a művész archetípusát és megnyilatkozási formáit, hanem - akarva-akaratlan, titkon vagy szándékosan - saját önarcképét is megrajzolta. Irodalom Angyalosi Gergely (1983): Rákos Sándor: Társasmonológ. Kortárs, XXVII. évf. 1. sz. 153-154. Bergson, Henri (1994): A nevetés. Gondolat Kiadó, Budapest. Bokor László-TvERDOTA György (szerk.) (1987): Kortársak József Attiláról, I—III. Akadémiai Kiadó, Budapest. Crowley, Vivianne (1999): A Jungi szellemiség. Fordította: Matolcsi Gábor. Bioenergetic Kiadó, Budapest. Csáki Judit-KovAcs Dezső (szerk.) (1990): Rejtőzködő legendárium. Fejezetek egy kultúrpolitikus sorstörténetéből. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. Csűrös Miklós (1988): Pokoljárás és bohóctréfa. Tanulmány Kálnoky Lászlóról. Magvető Könyvkiadó, Budapest Domokos Mátyás (szerk.) (1990): Magyar Orpheus. Weöres Sándor emlékezetére. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. Fejtő Ferenc (1992): Szép szóval. Szerkesztette: Széchenyi Ágnes. Nyilvánosság Klub- Századvég, Budapest. Foucault, Michel (2004): A bolondság története. Fordította: Sújtó László. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. FrAter Zoltán-RADNóTi Zsuzsa (szerk.) (1995): Örkény-emlékkönyv. A rajzokat Kaján Tibor készítette. Pesti Szalon, Budapest. Freud, Sigmund (1982): A vicc és viszonya a tudattalanhoz. In uő: Esszék. Gondolat Kiadó, Budapest, 196-200. H. Orlóci Edit - lásd: Orlóci Edit, H. Kaposi Márton (2004): A rejtőzködő egyén arca és álarcai. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. Kappanyos András (2000): Tréfa, szatíra, irónia és az avantgarde. 61. In: Tanulmányok Kassák Lajosról. Szerkesztette: Kabdebó Lóránt et al. Anonymus Kiadó, Budapest. 39 „Amennyiben Szabolcsi Miklós - más tennivalói mellett - valóban folytathatta volna monografikusesszéisztikus művét (erre még 2000-ben bekövetkezett halála előtt kevéssel is volt remény), nyilván regisztrálnia kellett volna, hogy az 1970 körüli jelenhez képest a magyar irodalom bohócképe a viszonylagos sokszínűség után az egyneműbb (pesszimisztikusabb) jelhasználat felé tart" - írta Tarján Tamás, mintegy a jelenkori képzőművészeti alkotások cirkusz- és bohócmotívumainak változásait is érzékeltetve. - „Az elégikusság, az ironikusság, valamint a bohócképzetekbe sűríthető passzív rezisztencia (a clownnak a világegésszel/teremtéssel, illetve a történelmi/társadalmi meghatározottságok egyes kényszerűségeivel való, „hangtalan" és visszahúzódó, erkölcsiségében viszont aktív szembefordulása) lett általánossá.” (Tarján, 2005. 27.)