Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés (Budapest, 1997)
Előszó
emberekkel. Egész nap dolgozott, s munkája után otthon mosott és vasalt, hogy tiszta inge legyen másnap Attilának.” (JÓZSEF JOLÁN, 1940.) „Én azon a télen írtam meg József Attiláról első nagyobb tanulmányomat, amely Fülöp Ernő álnéven a Gaál Gábor szerkesztette Korunk 1935. februári számában jelent meg. A tanulmány, ha jól tudom, az első komoly méltatás volt József Attila [Medvetánc című] kötetéről. Mellesleg szólva ezzel a cikkel haragítottam magamra Szántó Juditot. Nálunk vacsoráztak egy este, amikor a cikket, elküldése előtt, felolvastam Attilának, kiváncsi lévén, mit szól hozzá. Amikor szerelmi verseiről szólván ahhoz a passzushoz érkeztem, hogy »József szerelmi verseiben van valami befejezetlenség..., Ódájában, egyik legfigyelemreméltóbb versében más, új hangot pendít meg ismét, férfihangot, de csak egyetlen egyszer, holott többször szeretnénk hallani mély búgását...« Juditra tekintettem, s láttam, hogy arca megmerevedik, elsápad. Gonosz megjegyzés volt, mert hiszen tudtam a válságról, amelyet éppen az Óda okozott Attila és Judit viszonyában. De már régen úgy éreztem, hogy Attilának »nem ilyen asszony kell« és Juditra más okokból is haragudtam...” (FEJTŐ FERENC, 1994.) „A maroknyi kórusból kivételes hangszínezetével kicsengett Judit szárnyalóan zengő orgánuma, s Attiláé, aki Judit vállát átölelve, teljesen átadta magát az éneklés örömének!...] Mert Judit ezenközben is úgy élt, tett-vett, mintha kettőjük kapcsolatában mi sem változott volna, s továbbra is 6 lenne felelős Attila nyugalmáért, munkájáért, jövőjéért. Sőt, szinte az volt a benyomásom, mintha Judit gondjai, érzései most még áthatóbban fonódtak volna Attila személye köré, mint az előző esztendőkben. Attila iránti bonyolult s ellentmondásos érzései egyetlen csomópontba tömörültek: ki akarta rántani az öntudatát marcangoló önmardosásból[...] Hiszen Judit olyan keserves iskolán ment keresztül Attila mellett, olyan részletességgel ismerte Attilának csak az otthon négy fala között megnyilatkozó, ijesztő hangulatait, makacs önmagába 8