Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés (Budapest, 1997)
Jegyzetek
céloz, Vágó Márta szerint 1937 tavaszán történt. (Lásd: Vágó Márta: JA. 308.1.) 37. Dr. Rapaport Samu (1888-1970) ideggyógyász, József Attila első pszichoanaütikusa. A kapcsolatról lásd: Valachi Anna Analízis és munkakapcsolat dr. Rapaport Samuval. In: miért fáj ma is. 229- 293. 1. 38. Gyömrői Editről van szó, akinek második férje Tölgy (Glück) László volt. Arra, hogy Szántó Judit a napló e helyén miért ezen a néven említi Gyömrőit - nem találtam kielégítő magyarázatot. 39. L. A. = Lesznai Anna (Moscovitz Amália, 1885-1966) költő, író, iparművész, ebben az időben Gergely Tibor festő felesége. Beceneve: Máli. Gyömrői Edit is úgy emlékszik egy nyilatkozatában, hogy Lesznai Anna kérte őt fel az analízis elvállalására. (Lásd: Vezér- Gyömrői. 620-633. 1.) 40. Harsányi Ilona (1899-?) színésznő, 1928-tól az Új Színház tagja volt, az egykori New York kávéház tulajdonosának a lánya. Hatvány Bertalan - bár a József Attilával való ismeretségét előbbre teszi, mint Szántó Judit, de igazolja azt, hogy valóban Harsányi Ilona volt az, aki megemlítette neki a költő nevét. (Lásd: Vezér-Hatvany Bertalan. 21. 1.) 41. A Pesti Napló 1935. április 14. számában jelent meg Zilahy Lajos Új Szellemi Frontot! című írása, amelyet aztán további hozzászólások is követtek (például Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc, Sárközi György, Tamási Áron, Nagy Lajos, Féja Géza, Pap Károly, Németh László). E cikkekben érezhető a Gömbös Gyula akkori miniszterelnök programjával való szimpatizálás. (Az Új Szellemi Front kérdéséről részletesebben lásd: Lackó: Válságok. 52-170. 1.) 42. József Attila két cikket írt az „Új Szellemi Front” ellen. Az egyiket az Esti Kurírba (1935. május 5. 5. 1.) Reform-toborzó, a másikat a Szocializmus című folyóirat májusi számába (198-204. 1.) Új szellemi front címmel. (In: JAÖM. III. 155. és 157.1.) 43. Ignotus Pál is írt cikket az „Új Szellemi Front” ellen, Frígiai sapkából tányérsapka címmel (Esti Kurír. 1935. április 27. 3. 1.). Ignotus Pál József Attila cikkének valóban jelentőséget tulajdonít a Szép Szó megindításában, noha tagadja, hogy közvetlenül ez csinált volna kedvet neki a lapalapításhoz. Viszont Ignotus Pál visszaemlékezéséből kiderül, hogy József Attilát már 1925-1926 körül ismerte. (Lásd: Ignotus Pál Csipkerózsa 28. Haladás. 1946. augusztus 14. 6. 1., 210