Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés (Budapest, 1997)
Előszó
pontatlanságokat is tartalmazó szöveget kap kézbe az olvasó, de minden bizonnyal hitelesebbet. Bizonyíthatatlan ugyanis, hogy mennyit és miként akart Szántó Judit javítgatni, csiszolni az írásán. A többi között ez a magyarázata, hogy viszonylag sok jegyzet vált szükségessé. Szántó Judit gyakran tévedett időbeli meghatározásoknál, gyakorta pontatlanul vagy túl szabadon idézett József Attila verseket, kijelentésszerű ítéletei pedig gyakran nem állják ki a valóság próbáját. A fésületlenebb szöveg meghagyása mellett azonban néhány szöveggondozói beavatkozásra mégiscsak szükség volt. A napló, mint erről már volt szó, kézírással készült, a szöveget az olvashatóság érdekében - olykor-olykor értelmező - központozással láttam el, a nyilvánvaló helyesírási hibákat kijavítottam, ez alól csak néhány, a naplóíró személyére jellemzőnek vélt esetben tettem kivételt, akkor viszont (sic!)-kel hívtam fel rá a figyelmet. Szántó Judit visszaemlékezésének gépirata - mint említettem - csak javítatlanul állt a rendelkezésemre, az értelmező központozásra tehát itt is szükség volt. Szöveggondozói beavatkozásom annyi Volt, hogy a József Attila szájába adott szavakat, mondatokat egységesen idézőjelbe tettem; Szántó Judit helyenként idézőjelet, másutt beszédjelet használt, nem ritkán viszont egyiket sem. Mind a naplóban, mind a visszaemlékezésben előforduló, a régi helyesírás szerint írt szavakat - mint például a vajjon-t vagy az uccá-t — a mai helyesírás szabályai szerintire javítottam. Magyarázatra szorul még, hogy a visszaemlékezés két részlete miért került a Kiegészítés címet viselő fejezetbe. Az első, az Emlékkönyv számára fogalmazott írás kétséget kizáróan Szántó Judittól való, ő adta közre a József Attila Emlékkönyvben is. Azonban ez a részlet a Petőfi Irodalmi Múzeumban elhelyezett gépiratban nem szerepel, a visszaemlékezésbe nyilván Vértes György applikálta a már publikált szöveget. Ugyancsak nem szerepel a gépiratban az a két részlet, amelyeket Kétes hitelű szövegrészietek cím alatt közlök. E néhány bekezdés megjelent ugyan a Kritika 1972. júliusi számában, de a szöveg- és stíluselemzés nyomán még az a gyanú is felmerült, hogy azokat nem Szántó Judit, hanem 23