Széchenyi Ágnes: Lélegzetvétel. Válasz 1946–1949 (Budapest, 2009)
Szépirodalom
vált. „Az egymás ellen keserülő szervek/ reménytelen és dühödt szégyenét,/ amint a végső összetartozást is/ önmaguktól kell, hogy elvegyék!” Ez a hang József Attiláéval rokon. A Csak azt feledném a József Attila-vers, az Iszonyat nyers hangján szólal meg. A József Attila-vers borzalma: egy kisgyerek kiszolgáltatott kínlódása. A szegénységet a történelem és a társadalom okozza, de mégis esetleges. A Pilinszky-vers élménye egy közös történelmi katasztrófa élményéből táplálkozik. Egy egész kultúrkör végletes válságát mutatja. Az egyedi látvány egyetemessé tágul. Mégpedig úgy, hogy leszűkül a költői optika: az „állatian makogó” ember tekintetét őrzi meg. Egyetlen szempár tekintete képes felkelteni és megőrizni az élményt, a tiltakozást. Aztán elvarrja Pilinszky az epikus szálat: örök jönnek a katonáért, további sorsa ismeretlen. Lehet, hogy meghalt, mert kiéhezett, mert a szervezete nem tudta már feldolgozni az ételt. De az is lehet, hogy a francia fogoly meggyógyult. (A nyugati fogolytáborok lakói emberségesebb viszonyok között voltak, mint a szovjetek hadifoglyai.) Azt sem tudjuk, miért esett fogságba. Nem is fontos. A sorsa sem. Csak az, hogy a skandalum megeshetett. Hogy van ilyen fokú vegetatív kiszolgáltatottság. Ezt növeli egyetemessé az utolsó versszak. Az emlék időtlenné válik. És nemcsak az idő, hanem - hogyan lehet fokozni az időtlenségbe emelt pillanatot - három érzékszerv, a fül, a szem és a száj őrzik az emléket. A szerepek a vers végén fonódnak össze: a fogoly a néző szívét követeli. A kétezer éves európai erkölcsi rendért protestál a költő, bűn és bűnhődés összetartozásáért. A bűnt nem a szemtanú követte el, a szemtanú ártatlan. Mégsem maradhat ki a bűnhődésből. Pilinszky második publikációja a Válaszban a Kihűlt világ.m Ez a vers a katasztrofizmus költeménye. Nincs benne utálás semmiféle konkrét történelmi élményre, nem enged következtetni valóságalapjára. Az emberi megválthatatlanságról szól, az Isten némaságáról, noha Istenre mindössze az utal, hogy Pilinszky az embert „teremtett eleven”-nek nevezi benne. Tragikus életérzésről szól a vers: az idegenségről, az idegenség domesztikálásáról („A mindörökre ismeretlen/ végül is így lesz otthonos”), annak árán, hogy az ember felismeri féreg voltát, hogy az ember elfogadja, hogy „a pusztulás bebalzsamoz”. A világot nem Isten rendezte be, Isten, a biztonság hiányaként van jelen. „Kihűlt világ ez, senki földje!” A csillagok ócskavasak a világ tetejére hajítva. A „rettegés ambivalenciájának” nevezi ezt az érzést Pilinszky késői monográfusa, Radnóti Sándor.178 179 A kérdés, amit Pilinszky érint, nem részletkérdés, hanem a végső kérdések egyike. A Válasz viszont ügy-folyóirat, alaphite, hogy a világ megváltoztatható és az ember ezért felelősséggel is tartozik. A felelősség abban áll, hogy cselekszik és cselekvésével az emberek közötti viszonyokat átalakítja. Pilinszky életérzése más. A József Attilával való rokonítást szűkíteni kell, esszenciálisán csak a kései József Attila a rokona, hiába találtunk más motívumegyezést. Majdnem a dalforma egyszerűségével szól a Kihűlt világ. A dal a világlátással való teljes azonosulás müformája. A dal egyszerűsége mögött mindig koherens világérzés van, a legtöbbször pozitív világegyezés. A koherencia itt negatív tartalmú. Az ember elszenvedő alanya a rámért, kéretlen életnek. A következő Pilinszky-vers a Piéta.l8° Fiát ölében sirató Mária? Nem. A vers-szerep-178 Pilinszky János: Kihűlt világ. Válasz, 1948/1. 16. 179 Radnóti Sándor: A szenvedő misztikus. Misztika és líra összefüggése. Opus. Irodalomelméleti tanulmányok 7. Budapest: Akadémiai, 1981. 84. 18(1 Pilinszky János: Piéta. Válasz, 1948/2. 114. 156