Széchenyi Ágnes: Lélegzetvétel. Válasz 1946–1949 (Budapest, 2009)
Bibó István
és nyugtalanító feszültségi tényezőjében, például a cigányság helyzetének megértését és megoldását kereső vagy a szélső-jobboldali és neo-nyilas jelenségek létrejöttének okait megértő és a hozzá való viszonyulást kereső vitákban. Ez az a tónus, az a hang, az a belső diszpozíció, amit Szabó Zoltán vett észre Bibó Istvánban, s amit tőle a fejezet elején Bibó István elemző módszerével, tanulmányírói technikájával kapcsolatban idéztünk. Ez az, ami a magyar szellemi közéletből, közírásból hosszú idő óta alapvetően hiányzik, csak ritka kivételekben mutatkozik meg. A zsidókérdés megközelítésének módjában, szemléletében van Bibó tanulmányának újdonsága és ereje. A terjedelmet a történtek súlya, a trauma számadatai mellett Bibó végtelen gondossága magyarázza. Minden részletet, aspektust kimerítően körüljár, megismétli a magyar társadalomfejlődésről az elmúlt években már - éppen a folyóiratban, a Válaszban - közzétett nézeteit, inkább vádolják terjengősséggel, mint legyen bármely ponton - az evidenciák mellőzésével - félreérthető. Arra gondolhatott, hogy aki csak ezt a munkát olvassa tőle, az is kapjon teljes és kimerítő folyamatelemzést. S talán arra is, a jövő közszelleme érdekében ne riassza meg azokat, akiknek volt okuk a maguk számvetésének elkészítésére. Az 1941-es országhatárok között élő zsidók 60%-a pusztult el a háború utolsó évében. A Budapesten élő zsidóság 40%-a, a vidéken élők 75%-a, összességében az európai áldozatok tizede magyar zsidó volt. Kétségételen tény azonban a paradoxon, amelyet a felelősség alól való kibújás indokaként is használnak, hogy Magyarországon hosszú ideig biztonságban voltak a zsidók: 1944-ig csupán egyetlen ország maradt ki a sorból, egyetlen zsidó közösség maradt érintetlen. Magyarország, ahol 750000 zsidó élt még.123 Az 1938-as törvény a szabadfoglalkozású értelmiségiek létszámát maximálta 20%-ban, s ezzel egyidejűleg ellehetetlenített zsidó tulajdonban álló lapokat is. A zsidótörvénnyel nagyjából egy időben a törvénytől függetlenül, de az ország politikai jobbratolódásával magyarázhatóan is szűntek meg lapok. A Választ is így érintette a politikai klímaváltozás. S lépjünk ki a Bibónál szándékolt név nem említésből, s nézzük meg a lap körül a zsidókérdésben történteket. Sárközi György ugyan az érdektelenséggel és a szerzőket ért perekkel magyarázza a lap megszűnését, s azt mondja róla, „ideje lejárt”, azonban a dokumentumokkal alátámasztható teljesebb igazság más. Németh László 1938 májusában Gulyás Pálnak írt levelet, amelyben beszámol a fővárosi írókapcsolatok átrendeződéséről. „A munkatársak egy [...] csoportja is elfutni készül tőle - [értsd: Sárközitől - Sz. Á.] - (főleg Szabó L[őrinc], Matolcsy), mert zsidó.” Majd ugyanitt József Attilával kapcsolatban írja le véleményét Németh László, megpendítve a zsidóbérencség vádját. („Szegény Bányai [Kornél], alighanem különb költő volt, a kutya sem említi, igaz, nem tolta a zsidók szekerét.”124 Tatay Sándor 1938 nyarán indított utó-támadást a Válasz ellen, s éppen a zsidókérdéssel össze-123 Raul Hilberg: The Destruction of European Jews. New York - London: Holmes and Meier, 1985, 796. Idézi Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság. História Könyvtár. Budapest: MTA Történettudományi Intézete, 2000. 218. A magyarországi zsidóság tragédiáját illetően az (első) alapmű: Randolph L. Braham: A magyar Holocaust I-II. Budapest - Wilmington: Gondolat - Blackburn International Incorporation, 1988; Karsai László: Holokauszt. Budapest: Pannonica, 2001. 124 Németh László levele Gulyás Pálhoz, 1938. jún. 11. In: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése. Szerkesztette és sajtó alá rendezte Gulyás Klára és G. Merva Mária. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1990. 153. 241