Széchenyi Ágnes: Lélegzetvétel. Válasz 1946–1949 (Budapest, 2009)
Illyés Gyula
társa. Illyésék szoros kapcsolatot ápoltak Szondival, az 1946-os őszi svájci utazás alkalmával Illyés azonnal felhívta Szondit, találkoztak is, s hazatérve Kereszturynak írott beszámolójában jelezte Illyés, hogy jó volna őt (és a filozófiatörténész Szilasi Vilmost) hazahívni.66 Egészen bizonyos, hogy ambivalens volt Illyés a pszichológiával és pszichiátriával kapcsolatban. Komoly respektus is élt benne e tudományterületek iránt, ezt felesége hivatása és munkássága erősíthette. Megítélésünk szerint viszont nem volt jelentéktelen az a félelem sem, ami e diszciplínák válthattak ki belőle, látván, hogy mennyi kontrolálatlan öszszetevője van az emberi létezésnek. A Lélekbúvár utolsó, tehát hangsúlyos mondataiban az erős parasztember, azaz talán maga Illyés Gyula mondja: „Nézze, beszéljünk végre komolyan [...] az ember ott kezdődik, ahol ezeket a makrancos ösztönöket gyeplőszárra fogja...” Mi volt ez, ha nem önmagának biztatása, lelkének megkeményítése, érzéseinek és a megtapasztaltaknak elfojtása. (Érzésünk szerint a pszichológia fölényes megvetésében benne volt a József Attilával vívott küzdelem, feleségének és József Attilának a kapcsolata, s a költő halála utáni közvetlen bűnbakképzéssel való viaskodás emléke is.67) Abbahagyott versek Illyés hosszabb búcsúja a Válasz\.ó\ a terjedelmes Abbahagyott versek című összeállítás.68 Az abbahagyás, a töredékesség motívumait keresi bevezető esszéjében. Ezek között csak egy motívum a politikai kényszer. Finom utalást rejt el egy kissé ironikus megjegyzésében, hogy „a töredék az ínyencek kedves falatja”. Némely torzó versét keltezéssel együtt közli, s valóban, inkább az új politikai korszak előtti versek vannak többségben. Azt állítja, hogy párizsi emigrációjában egyetlen nagy versre készült, s mindössze egy kötőszó akasztotta meg a verset, s ezt a költői problémát nem tudta megoldani éveken át. De ez a poétikai és alkotáslélektani gát egy egész kötet verset termett akkor, a Nehéz föld verseit. Önértékelése szerint ebben a kötetben, mely egyben pályájának első könyve is volt, „csupa »abbahagyott« vers van.” Az abbamaradás motívuma tehát feltétlenül nem hozható összefüggésbe a folyóirat ellehetetlenülésével. A töredékesség önmagában nem a korszakról árulkodó jel, de feltesszük, ezt az értelmezést is alá tudták támasztani a kortárs olvasók. Még egy megszólalása volt a Válaszban Illyésnek. A Testvérek című vers az utolsó folyóiratszámban jelent meg, s bár nem a kiemelkedő Illyés-versek közül való, üzenet értéke bizonyosan volt. Az önéletrajzi versben a költő fivérét, a kovácsot idézi meg és saját gyerekkori vágyát, amit az erős báty keltett és fokozott is benne: „elragadt/ a képtelen sát, 1944-ben Bergen Belsenbe került. Onnan kiszabadulva Svájcban telepedett le. Gyöngyösiné Kiss Enikő: Szondi Lipól. Magyar Pantheon-sorozat. Budapest: Új Mandátum, 1999. “ Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1946-1960, 190. 67 Valachi Anna: Egy tabu föltárulkozása. József Attila, Illyés Gyula és a közös múzsa, Flóra kapcsolata. Holmi, XVII. évf. 2005/4. 415-446. A tanulmány bibliográfiája eligazít a korábban keletkezett írások között is. Külön kiemeljük Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól c. könyvét (Budapest: Szépirodalmi, 1987). Felhívjuk az olvasó figyelmét, hogy jó néhány Illyés-vers (Lélekhántók, Hajnal, április, depresszió, A Sárga Házban, Doleo ergo sum) tematikusán hozzátartoznak Illyés és Szondi kapcsolatának elemzéséhez. A versek persze elsődlegesen Illyés saját alkatára és időnkénti depressziójára utalnak. 68 Illyés Gyula: Abbahagyott versek. Válasz, 1949/3-4.216-242. 39