Széchenyi Ágnes (szerk.): Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban 1898-1921 (Budapest, 2018)
Könyvkritikák, íróportrék, nekrológok és publicisztikai írások
nyomdafestékből a színe. Ezért a történet is, amely ilyen papír-maché alakokra van építve, minduntalan összeroppanna, ha a szerző kellő pillanatban oda nem nyúlna hozzá, hogy megtámassza. Nem is organikusan fejlesztett, logikusan, jelenetről jelenetre, alakról alakra fejlesztett cselekvény, hanem mozgó fényképek egymásutánja, melyeket az esetlegesség vékony szálai fűznek össze. Hogy mégse tesszük le a regényt unatkozva, sőt kevésbé magas szempontokból olvasók még érdeklődve is olvashatják, az nem annyira az író érdeme, mint a hírlapíróé, aki igen jól ismeri a mi parlamentünk minden zegzugát s rutinos, élénk tollal is tudja megrajzolni. Egyenkint ezek a parlamenti képek igen ügyes karcolatok - sajnáljuk olvasás közben, hogy nem tudnak tartalmas, helyes távlatokba sorakozó egységes képsorrá összeolvadni. 1908. 35. sz. augusztus 30. 716. Lux Terka: Budapest. Budapest, Légrády Testvérek Lux Terka41 új könyvében Budapestet akarta szemünk elé vetíteni, „a szép, kedves, elegáns, könnyű erkölcsű, okos, rafinált Budapestet,” amilyennek ő látja. Nem volna asszony, ha azt csinálná meg, amit vállalt. Az igazi Budapest helyett megrajzolt egy imaginárius nagyvárost, típusát annak a nagyvárosnak, amelynek élete két tengely: a pénz és a szerelem körül forog. Konstruált város és konstruált alakok mozognak benne. Leginkább konstruált, vagyis nem az életből kikapott, hanem az írónő agyában, reflexió útján termett alak pedig a regény főalakja, Schneider Fáni, aki mint csinos masamód-lány kezdi, fél-gyermekkorában egy szobrásznak modellje és szeretője lesz, aztán egy gazdag, öregedő gróf kezére kerül, aki a zseniális lányt kineveli nagyúri hölggyé, megtanítja tökéletes szépsége tökéletes kifejtésére. Fáni sorsát az pecsételi meg, hogy az öreg gróf nem akarja elvenni feleségül. Visszavágyott a tiszta életbe, a jól rendezett, normális társadalmi állapotba. Viszszautasítják, s ennek a visszautasításnak a világításában fogalmazza meg a maga számára az élet értelmét s a maga életprogramját. „Ez a város veszített el, fosztott ki, most én fogom kifosztani.” S lesz belőle csodálatosan nagystílű hetéra, aki föltétlen tökéletesen aknázza ki tökéletes szépségét, magához vonz mindent, ami pénz, rang, tehetség, és romlásba, halálba, bűnbe, becstelenségbe hajt mindenkit, aki közel ér hozzá. Mindezt sokkal inkább az írónőtől tudjuk meg, mint magából a regényből, mert a regény, meséjével és alakjaival együtt, nem önmagából, a benne elhelyezett erkölcsi, társadalmi és lélektani rugókból fejlődik, hanem kívülről, az írónő eltökéléséből. Úgy akarná beállítani alakját, hogy az erkölcsi felelősséget érte a társadalom viselje, de a háttérben annyira elmosódnak ennek a társadalomnak a körvonalai, hogy alig látjuk meg, mennyi része van a dologban. Úgy akarná megrajzolni ezt a női démont, mint aki öntudatosan, az élet megismeréséből kifejtett program szerint gondolkozik és tesz, de mi nem látunk mást, mint egyes 41 Lux Terka=Dancsházi Oláh Ida, férjezett Szöllősi Györgyné - ld. 1906/30. 336