Széchenyi Ágnes (szerk.): Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban 1898-1921 (Budapest, 2018)
Könyvkritikák, íróportrék, nekrológok és publicisztikai írások
kerek formájával a dal tradicionális formái között mozog, míg az Énekek éneke, vagy még inkább a Forradalom előestéjén egész szabadon, formakényszer nélkül terjeszkedik el, s különösen az utóbbi Walt Whitman formaképzésének analógiáit idézi emlékezetünkbe. Nekünk legjobban a fiáról írt versei tetszenek, az anyai érzés misztikumát ritkán láttuk oly hangzatos bensőséggel, s az asszonyi léleknek oly mély elborulásával kifejezve, mint ebben a három versben. 1919. 22. sz. június 1. 255. Révész Béla: Miniatűrök. Budapest, Athenaeum Rövid, apróra kidolgozott, erős lírával aláfestett képek, a világ roppant hullámverésének kicsi cseppjei, amelyekben szivárványosan tükröződik az élet napfénye és borúja, mind külön-külön, önálló egész, együttvéve pedig összefüggő egységbe kapcsolódnak, s ebben az egységben megnőnek és megsúlyosodnak. Ez Révész Béla25 szép új könyvének foglalata. Prózában vannak írva, de igen gyakran egészen versnek hatnak nemcsak tartalmuk erős lírai színezettsége miatt, hanem még inkább versszerű tagozottságuk, belső kiképzésüknek a vers belső formájához való hasonlósága és stílusuk erős ritmikája miatt, amely már sokszor azon a határon van, hogy a próza kényelmesebb, szétterülő árterületéről önként beleömlik a vers keskeny, szigorúbban megszabott medrébe. Révész Béla a realisztikus novellából mindjobban a vers felé fejlődik, egész formakeresése, amely írói pályájának sajátságos vonása, ebben az irányban viszi, minden könyvében közelebb a célhoz. Kevés írónk vívódik oly nyugtalanul, soha ki nem elégülten s az elérttel mindig elégedetlenül a formával, minden eredmény csak arra jó neki, hogy újabb eredményeket igyekezzék felépíteni reá. Révész azon már rég túlfejlődött, hogy magát a realitást ábrázolja, most már a realitás mögött és fölött levő dolgokra törekszik, az élet megfoghatatlan értelmének, dolgok lírájának éreztetésére. Ez a líra kiömlik belőle mindenre és jelentőséget ad mindennek, a legkisebb dolognak is, fölmenti az írót az alól, hogy mesét, bonyodalmat, körülrajzolt alakokat teremtsen, a reális jelenségek csak kiindulópontok, arravalók, hogy megérintse velük a húrt, amely aztán peng, muzsikál tovább. Az író maga is csak hangszer, amelyen az élet lírája kiformálja a melódiát. Egy villamoskocsi belseje, amelyen gyárból mennek este hazafelé a munkások, az orvosi rendelőszoba, amelybe az író az édesanyját kíséri - novellisztikus tartalma többnyire ennyi a miniatűröknek, ahol ennél több, ott nem a történeten van a súly, hanem annak érzelmi tartalmán, amely nem is belőle magából csurran ki, hanem az író árasztja rá önmagából. Mindig van valami meghatottság benne. A szeretet meghatottsága, az író szíve tele van túláradó szeretettel, amely keblére öleli az egész mindenséget, de különösen az embereket, s azok közül is az elhagyottakat, a szenvedőket, a Krisztus elhagyatottjait. Benső áhítattal tud elgyönyörködni a természet egy jelenségén, a péklegény és a kertészleány 25 Révész Béla - ld. még: 1907/47; 1909/18; 1911/8; 1912/43; 1914/18. 849