Széchenyi Ágnes (szerk.): Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban 1898-1921 (Budapest, 2018)
Könyvkritikák, íróportrék, nekrológok és publicisztikai írások
mint írójuknak gyöngéd, lágy, önfeláldozó, hevesen hullámzó, női lelkében, amelyet a versek inkább jeleznek, mint kifejeznek. 1910. 9. sz. február 27. 191-192. Hatvány Lajos: Én és a könyvek. Budapest, Nyugat-kiadás Hatvány Lajos21 könyvének címe első pillanatra kissé pretenziózusnak22 tűnik fel, s hajlandók volnánk egyik újabb jelét látni benne annak a különködésnek, melyben ez a nagyon képzett és nagyon tehetséges, de még erjedése közepén álló fiatal író már eddig is sok oldalról bűnösnek találtatott. Olvasva aztán a könyvet, többet is kell látnunk a címében: a könyv tartalmának jelzését. A hét fejezet, melyből áll, különböző pontokról elindulva az olvasó viszonyát akarja meghatározni a költői olvasmányhoz, vagyis azt a szerepet, melyet az igazi olvasó életében a könyv játszik. Az olyan olvasó számára, mint e kis könyv szerzője, a könyv többet jelent, mint órák kellemes vagy hasznos eltöltését, sőt többet, mint megértő élvezést és penetráló23 tanulmányt. Neki a könyv éppúgy személyes ügy, az élet egy fontos alkotó eleme, mint akár a szerelem, a család s minden más nagy dolga az életnek, s ha könyvről szól, az éppoly líra, mintha szerelmese szép szemeiről szólna. Épp ezért fontosságot tulajdonít annak is, hogy megállapítsa, öntudatossá tegye a könyvekhez, illetőleg pontosan szólva, a költészethez való viszonyát, mert ez egyik módja annak, hogy öntudatossá tegye önmaga előtt önmagát, mert az út végén, amelyen az ember élete valamely integráns elemének keresésére indul, mindig az én-t találja meg. Ezért keresi Hatvány is a kritika értékének és jogosultságának indokolását, igyekszik meglátni azokat a különböző módokat, ahogy a különböző költői alkotások az ember emlékezetébe, leikébe, életébe belehatolnak, s azokat a különböző hatásokat, melyeket ugyanazon költői mű az ember élete 21 Hatvány [1897-ig Deutsch, 1917-ig Hatvany-Deutsch] Lajos, báró (1880-1961), író, kritikus, irodalomszervező, mecénás, akadémikus (1960). 1915-ig még izraelitának vallja magát, a Huszadik Század 1917-es zsidókérdés vitájában már a kitértek között szerepel. 1905-ben szerzett bölcsészdiplomát, Budapesten és Berlinben tanult. 1908-ban Fenyő Miksával és Osvát Ernővel megalapította a Nyugatot. Ady Endre legfőbb mecénása volt, de baráti kapcsolatot ápolt Tóth Árpáddal is. A szintén nagyra tartott József Attilával egy idő után megszakadt kapcsolata. Osváttal való szembekerülése miatt 1911-ben több évre Berlinbe költözött, 1917-ben tért vissza. Szerkesztette a Pesti Naplót (amit meg is vásárolt) és az Esztendőt. 1918-ban a Nemzeti Tanács tagja volt, a Vörösmarty Akadémia egyik alapítója. 1919 és 1927 között emigrációban élt, ott is segített számos magyar kezdeményezést. Bécsben lett szabadkőműves (In Labore Virtus páholy). Élesen bírálta a Horthy-rendszert, csak nemzetközi nyomás miatt nem ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Házában szállt meg Thomas Mann, amikor Budapesten járt, számos vacsorát adott külföldi nagyságoknak és magyar íróknak. 1938-tól ismét emigrált, csak 1947-ben tért haza. Valószínűleg azért, mert Petőfivel foglalkozott (így élt Petőfi, 1947,19672 [bővített kiadás]), származása, polgári radikális volta ellenére taníthatott a budapesti bölcsészkaron. 22 pretenziózus (lat): önhitt, elbizakodott 23 penetrál (lat): áthat 436