Széchenyi Ágnes: Sznobok és parasztok. Válasz 1934-1938. Elvek, frontok, nemzedékek (Budapest, 1997)
„Az ifjú költő népe reprezentánsának érzi magát”
gyobb erő a győzni nem akarás” - egy egészen más költői, filozófiai világot jelöl ki. Sárközi tudta az elvet: a jó vers besorolhatatlan. A költő és az életmű karakterizálása: egy másik elvonatkoztatási szint. Azonban Sárközi is skatulyázott, még költők esetében is. De emögött nem esztétikai ítélet állt, hanem irodalompolitika. A népi-urbánus szakadás után választásra szólította fel íróit: vagy a Válasz, vagy a Szép Szó. Azon kevesek közül, akiknek nem tette kötelezővé a döntést, az egyik éppen Weöres volt. Őt nem lehetett bevonni a megosztó diskurzusba. Radnóti, Zelk, Jékely is adhatott oda verset, még nem voltak jellegadó szerzők. Vas is szerzője lehetett a Szép Szónak egy vers erejéig, ahogy Berda, Devecseri, Déry is. Hevesi a Párizsi eső egyik folytatását ide, a másikat oda adta. Képes Géza két-két verset publikált mindkét helyen. Marconnay Tibor is kívül esett a választási kényszeren, de ő szóvátette Sárközi felszólítását, mint ami nem fér össze az irodalom természetével. Veres Péter egy novellát közölt a Szép Szóban, s megjelent néhány róla szóló kritika, illetve vele vitatkozó cikk. A Szép Szó irodalmilag nem volt alternatívája a Válasznak. Kivéve persze a korszak talán legnagyobb költőjét, József Attilát. A Szép Szó érte, neki született, otthona lett. A Válasz két esztendővel előzte meg a Szép Szót. 1934 szeptemberében Illyés levélben kért verset József Attilától. „Kedves Barátom - írja -, a »Válasz« - melynek törekvését bizonyára ismered - általam kér meg, adj verset a lap következő számába.”78 Az Illyés levél szűkszavú. Nem udvarol a rivális költőnek. Kér, de nem motiválja a küldésre. József Attila felel. „Szívesen állnék rendelkezésetekre, - ehhez azonban tudnom kellene előbb, hogy mit fizet a Válasz. E lap szellemi irányítói eddigi magatartásukkal nem igen szolgáltattak okot, hogy vállalkozásukkal baráti - és nem üzleti - kapcsolatba kerüljek.”79 Pragmatikus válasz, József Attila ekkor minden erejével a Medvetánc kiadásának kondícióit szervezi, de elvi a háttér. Illyés öt hónap múltán felel: a Válasz most jutott „oly helyzetbe, hogy munkatársait fizetheti”, írja, a próza oldalanként 3 pengő 50, versért 7 pengőt fizetnek, ha nem is tölt be egy oldalt. S végül egy udvarias mondat: „A lap összeállítói szívesen fogadnák kézirataidat s személyedet maguk között.”80 Gesztus, kétségtelen. A Válasz Németh Imre révén fizetőképes - ez inkább taszít. Igaz, már nem Németh László a szerkesztő, de az ő szellemi jelenléte a háttérben szintén nem vonzhatja. S még tovább 69