Szénási Zoltán: A szavak sokféleségétől a Szó egységéig. Tanulmányok a 20. századi magyar katolikus irodalom témaköréből - Irodalomtörténeti füzetek 170. (Budapest, 2011)
„Szent szövegek közelségében”
gondolatmenetét követve a hatalom megtapasztalásának élményén keresztül rövid összehasonlítást tehetünk az elemzett Babits-vers, valamint Kosztolányi 1921 -es Beírtak engem mindenféle Könyvbe és József Attila 1935-ben keletkezett Levegőt! című költeményei között. Más irányú ontológiai kérdésfeltevésből kiindulva ugyan, de mindhárom versre igaz, hogy „egy közelebbről meg nem határozott hatalom” tapasztalatát, s annak lírai énre tett hatását beszéli el. Az elbeszélt hatás mindhárom esetben a kiszolgáltatottság és a szabadság elvesztésének érzetéhez, az én autonómiájának a fenyegetettségéhez kapcsolódik. Kosztolányinál és József Attilánál mindez világosan kimondatik: „0, fogcsikorgatás. 0, megalázás, / hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.” (Kosztolányi) Illetve: „De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok szabad!” (József Attila) Babits versében ugyanez az élmény másként fogalmazódik meg. Egyrészt az Adóz kutyám záró versszakát idéző 6. és 7. sorban, ahol a gondviselés és a jóbi megpróbáltatások, bajok okaként nem a jó vagy rossz emberi akarat vagy cselekvés határoztatik meg, hanem sokkal inkább a kiismerhetetlen és megérthetetlen hatalom, aki „játszik” az emberrel, csapdába ejti. Épp ezért nem véletlen Az elbocsátott vad harmadik versszakának utolsó előtti sorában szereplő, s ma archaikusán ható „önkényt” kifejezés, ami így visszautalásként értelmezhető az első versszak 6-7. sorára, amennyiben a csapdába ejtett vad szabadon bocsátása szintúgy a kiszámíthatatlan isteni hatalom tette. Visszatérve az összehasonlításra: amíg a Kosztolányi-versben nincs remény az egyén fenyegetettségének, kiszolgáltatottságának a feloldására, addig a Babits- és a József Attila-vers felmutat valamilyen pozitív perspektívát. Ez utóbbi két vers együttolvasása más érdekes megfigyelésekre is alkalmat adhat. A Levegőt! utolsó versszaka ugyanis mintha Az elbocsátott vadai írná újra, pontosabban a Babits-vers világ- és szubjektumszemléletével szemben fogalmazná meg a sajátját. A Levegőt! említett részlete („Az én vezérem bensőmből vezérel!”) a Babitsvers kezdő sorait idézi, de a müvet lezáró konklúzió egészen eltérő. Már a vers 2-3. sora mintha visszavonná a babitsi hasonlat érvényességét: 194