Szénási Zoltán: A szavak sokféleségétől a Szó egységéig. Tanulmányok a 20. századi magyar katolikus irodalom témaköréből - Irodalomtörténeti füzetek 170. (Budapest, 2011)
„Szent szövegek közelségében”
Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! József Attila versének zárlatában is felhangzik egy fohász, mely modálisan szintén a Babits-verset idézi („Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet egyben nyilvánvalóvá is teszi a két költő szemléletbeli különbségét. Mert amíg Babitsnál az egyéni szabadság az isteni hatalomnak való kiszolgáltatottság mint a személy szabadságát korlátozó külső létfeltételek elfogadása által teljesedhet ki, s a szabadság az a „titkos örv”, „aranyos nyakörv”, ami visszavezet Istenhez, addig József Attila versében a külső, az én autonómiáját fenyegető hatalmakkal szemben a belső függetlenség révén kialakított szabadság és rend nyújthat védelmet. Ennek a lényegi különbségnek az ellenére József Attila kései verseiben mintha mégis újragondolná Az elbocsátott vadban megfogalmazott szabadság-definíciót: Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem. (Az Isten állt a hátam mögött...) *** (A modernség világértelmezése és az irónia) Ha a Babits-vers első sorai olvashatók a schopenhaueri „természetes öntudat” megnyilatkozásaként, akkor ez a verskezdet (ahogy azt 1983-as tanulmányában Reisinger János is észrevette38) nem kevésbé (ön)ironikus, mint az utolsó versszakban a lírai én világban-létét láttató hasonlatok: 38 Reisinger János, „Hanem ki vált meg engemet? ", i. m., 60. 195