Szénási Zoltán: A szavak sokféleségétől a Szó egységéig. Tanulmányok a 20. századi magyar katolikus irodalom témaköréből - Irodalomtörténeti füzetek 170. (Budapest, 2011)
„Szent szövegek közelségében”
tottabb látásmód valósul meg, mely a mai értelmező számára is a(z életművel és saját korával folytatott dialógus újabb tereit nyithatja meg. Épp ezért nem véletlen az sem, hogy háborús élményei kapcsán Pilinszky is az Elza pilóta Utószavát idézi: „A negyvenötben öszszeomló Németországban elemi erővel született meg bennem a felismerés: ez az a föld, amit Isten elhagyott. Itt valóra vált Babits Mihály modern próféciája: az emberek elhagyták Istent, most Isten hagyja el a világot.”58 Pilinszky költői világában is elementáris erővel fogalmazódik meg a világ Istentől való magára hagyatottságának élménye. Pilinszky, aki publicisztikájában szintén kiemeli a Babits-életmü kanti morális aspektusát,59 más fontos szöveghelyeken szintén Babitsot idézi. Az idő sürgetése című írásában épp a katolikus irodalom programját tárgyalva kifejti, hogy a vallás(osság) a költő személyes elkötelezettségén keresztül sem lehet direkt módon hatással a műalkotás születésére, mivel Pilinszky Babitscsal együtt vallja, hogy „a dal szüli énekesét”, azaz ,,[a]z igazi alkotás magát az alkotót is meglepi, ahogy egy csata kimenetelét se lehet előre kitervelni, ahogy a váratlan meglepetések szülik az igazi hadvezért, teszik próbára valódi leleményét.”60 Többen is foglakoztak már Pilinszky kapcsán a József Attila-i hatás vizsgálatával,61 ez idáig azonban kevesebb figyelem esett a Babits-hatás elemző bemutatására, pedig a korai Pilinszky-életmüben a kettő bizonyos esetek58 Pilinszky János, „ Miképpen mennyben, ózonképpen itt a földön is " = P. J. Összegyűjtött művei. Tanulmányok, esszék, cikkek (továbbiakban TEC I., szerk. Hafner Zoltán, Bp., Századvég Kiadó, 61. 59 „Babits kései költészete az erkölcsi imperatívusz csodája” (Pilinszky János, Holt próféta a hegyen = TEC I., 167.) 60 Pilinszky János, Az idő sürgetése = TEC I., 196. 61 Például: Beney Zsuzsa, Csillaghálóban. József Attila hatása Pilinszky János költészetére = B. Zs., Ikertanulmányok, Bp.,Szépirodalmi Kiadó, 1973, 5-48.; illetve: Schein Gábor, József Attila kései költészetének hatása Pilinszky János korai lírájában = S. G., Poétikai kísérlet az Újhold költészetében, Universitas Kiadó, Bp., 1998, 163-177.; Hafner Zoltán, Pilinszky József Attila-élménye = Véges végtelen. Isten-élmény és Istenhiány a XX. századi magyar költészetben, szerk. Finta Gábor és Sípos Lajos, Bp., Akadémiai Kiadó, 2006, 175-182. 204