Szénási Zoltán: A szavak sokféleségétől a Szó egységéig. Tanulmányok a 20. századi magyar katolikus irodalom témaköréből - Irodalomtörténeti füzetek 170. (Budapest, 2011)
Közelítés a katolikus irodalom problematikájához
ugyanis a 19. század második felében kialakuló modern költészetet vizsgáljuk, akkor az egyik általánosan jellemző tendencia, a lélek belső, rejtett és kifejezhetetlen régiói felé fordulás lehet. Ez az újfajta „bensőség” azonban együtt járt az emberről alkotott fogalmak megváltozásával, a szubjektum újraalkotásának fokozott igényével. Egyrészt tehát arról van szó, hogy olyan változások indulnak ekkor, melyek hasonló irányba mutatnak, mint a kereszténység több évszázados misztikus irodalmi hagyománya, másrészt azonban lényegesen el is térnek attól, mivel nem a tradicionális keresztény antropológia ens creturájaként képzelik el az embert, hanem mindentől független, önmagát és világát - beleértve a transzcendenciához’2 való viszonyát is - alakító, autonóm létezőként értelmezik újra.92 93 Mindazonáltal az irodalmi modernség számtalan jelentős életművében kiemelt helyet foglalnak el az úgynevezett istenes versek. Az az irodalmi hagyomány tehát, melyet a középkori himnuszok egy évezredes remekei képviselnek, nem szűnt meg termékeny, újramondható forrásnak lenni, de a vágyódó hang mögött már nem ugyanaz az ember van, mint korábban. Egyformán bűnös mindkettő, de a modern ember már nem a középkori teológia értelmében az, a bűnösség, melyből a vágyódás hangja szólt, legtöbbször vállalt és választott léthelyzet. De nem lehet a költemények istenképét sem a hagyományos teológia transzcendencia-fogalma szerint értelmezni, Baudelaire, Verlaine vagy Ady ugyanis számtalan alakban alkotja újra a lélek mélyén ősképekben rejtőző Isten „elfelejtett” alakját, de „József Attila Isten-verseit sem a hit bizonyítékának, hanem a szubjektumnak az istenképpel történő konfrontációjában foghatjuk fel.”94 92 A transzcendencia fogalmát Jeleníts István tanulmánya alapján három jelentésben értem: „Magát a transzcendentia szót több értelemben használta a skolasztika és az újskolasztika. Jelenti a különbséget a teremtett világ és annak létalapja között. Jelenti magát az abszolútumot. De jelenti az embernek azt a vágyát, törekvését is, amellyel önmagát és a teremtett világot folyton meghaladva a végső valóság megragadására, megközelítésére törekszik.” (Jeleníts István,,, Mint huzat a házat", Vigilia, 2003/11,813.) 95 Bókay Antal, József Attila poétikái, Bp., Gondolat Kiadó, 2004, 13. 94 Beney Zsuzsa, Hogy vallj alak, tagadjalak. József Attila két késői versének Isten-képe, Vigilia, 2005/4, 326. 54