Sziklai László: Megélt esztétika - Alternatívák (Budapest, 2010)
Úton
Megélt esztétika Lukács György, akinek esszéi 1908-ban sorra jelentek meg a Nyugatban, mégsem érdemelt ki helyet a magyar Parnaszszuson. Babits kitessékelte A lélek és a formák című esszékötet szerzőjét. Lukácsnak - írta bírálatában - bár vannak ,,[f jinom és előkelő gondolatai finom és előkelő lelkek számára", vélhető, „hogy ezek a gondolatok a legteljesebb mértékben németek. írójuk bámulja azt a ködös és sokszor magvatlan modern metafizikát, amit a legújabb német írók a magas kritikába vittek... Inkább ragaszkodik ahhoz a modern, kissé affektált német terminológiához, amely iránt mi - bevalljuk - leküzdhetetlen ellenszenvvel vagyunk."4 Nem az érdekesség kedvéért idéztem fel ezeket az afférokat, hanem inkább azért, mert Babits véleménye korántsem volt egyedi vagy kivételes, hanem a korabeli magyar értelmiségi elit számottevő és jeles részének jellegzetes beállítottságát reprezentálta. A jelen polgári filozófia, különösen a modern német metafizika képviselői, álláspontjuk szerint, ködös, magvatlan teóriák szerzői voltak. (Vajon kik lehettek ezek? Talán Heidegger és Jaspers, esetleg Wittgenstein vagy Cassirer, netán Adorno, Horkheimer és Marcuse, vajon Bloch és Spengler? Kiknek a kissé affektált német terminológiájáról van szó, mely leküzdhetetlen utálatot váltott ki a magyar Parnasszuson?) Indokolttá teszi Babits ítéletét idézni az is, hogy a jelenben szintén akad híve Lukács esszékötete megértéstől mentes „leleplező" minősítésének. Somos Róbert írja: „Úgy tűnik, az irodalomkritika szellemi valóság, amely betör a filozófiába ezen mű révén. A kritikus pozícióját stilizálja át Lukács a filozófus pozíciójává. Irodalmi művek szubjektív interpretációja az esszégyűjtemény, amelynek szervező eleme életfilozófiai problematika: élet és mű, kritika és filozófia, a megformált élet és műalkotás viszonya. Lukács persze (sic!) számos gon* Babits Mihály: „A lélek és a formák", Nyugat, 1910. november 1. - In: Az ifjú Lukács a kritika tükrében, MTA Filozófiai Intézet-Lukács Archívum, Budapest 1988, 69. o. 118