Sziklai László: Megélt esztétika - Alternatívák (Budapest, 2010)
Úton
A reprezentatív költő József Attila felteszi a kérdést: „miért nincs még szocializmus?", „hol csúszott hiba a számításba?", „hogy lehet tehát, hogy egy hatvanmillió lakosú állam polgárainak fele a fajtisztaságot látja ma történelmi célnak?". Ezekre a pontos kérdésekre a korabeli sztálinista ideológia nem tudott kielégítő választ adni. A fiatal Marx kutatói szerint a párizsi Gazdasági-filozófiai kéziratok (akárcsak A tőke) valójában nem csupán a hegeli filozófia tanulságaira épülnek, hanem a Marx által a későbbiekben (1844 után) erőteljesen bírált Feuerbachnak nem annyira a szavaira, mint inkább a szellemére, a vallási elidegenülés kritikájára, materialista antropológiájára, szeretetfilozófiájára. József Attila erős rokonszenvet érez Feuerbach iránt, úgy látja, hogy „Hegelnél az ész működik - öntudatlanul - a művelődés erkölcseiben, Feuerbachnál az erkölcsiség lép elő tudatosan és teszi ésszerűvé a különböző korok vallásos képzeteit".38 Tisztában van természetesen a marxi Feuerbach-bírálattal, ám ennek lényegét nem fogadja el. József Attila az embernek mint nembeli lénynek a felszabadulását az elidegenülés alól úgy határozza meg, hogy a Gattungswesen fogalmát faji, nemi lénynek fordítja, s nem társadalmi-gazdasági értelemben vett nembeli lénynek. Ez magyarázza, hogy miközben teljes mértékben elfogadja és osztja a fiatal Marx álláspontját, mely szerint az „embernek az emberhez való közvetlen, természetes viszonya a férfinak a nőhöz való viszonya. Ennek a viszonynak a jellegéből következik, hogy az ember mint faji lény (Gattungswesen) mennyire lett magáé és mennyire fogadta el magát; a férfinak a nőhöz való viszonya az embernek az emberhez való legtermészetesebb viszonya",39 e viszonyt elsődlegesen lelki-érzéki meghatározottságnak tekinti. Magától értetődik, hogy az emberi lényeg és az elidegenülés értelmezésében fellelhető különbség nem egyszerűen az eltérő szóhasználatból vagy fogalomértelmezésből fakadó 38 Uo. 104. o. 39 Uo. 107. o. 131