Sziklai László: Megélt esztétika - Alternatívák (Budapest, 2010)
Úton
Megélt esztétika nak összegyűjtését, értelmezését és teljes - S. Landshut és J. P. Mayer részleges publikálását32 meghaladó - kiadását. A szovjet ideológiai életben azonban ekkor már nem Marx hagyatékának interpretálása van napirenden, hanem politikailag és elméletileg időszerűvé Sztálin mint az egyetlen autentikus örökös értelmezésében a lenini korszak vált. Marx kizárólag Lenin és Sztálin előfutáraként jöhet ekkor már csak szóba. Lukács és Lifsic kimondatlanul, de egyértelműen ezen a ponton megszakítják a sztálinista diszkurzivitást, és a marxizmus filozófiai-esztétikai kontinuitását felfüggesztik a leninizmusnál, mindeközben erőteljes bírálják a német szociáldemokrácia mehringi hagyományát, és kiindulópontként jelölik meg az eredetet, magát Marxot és Engelst mint a marxista esztétika forrását. Ehhez a felújított marxista-leninista diszkurzivitáshoz kapcsolódik Hegel megítélése. Lenin szerint a klasszikus német filozófia, mindenekelőtt Hegel dialektikus módszere a marxizmus egyik forrása. A dialektika (természetesen a materialista) mint módszer ugyanakkor a marxista elmélet egyik alkotórészének tekintendő. Lenin ugyanis olvasta Hegelt, és Hegeljegyzetei ebben az időszakban látnak napvilágot (Filozófiai füzetek). Ez a leninizmus (ideig-óráig) legitimálja Hegelt a szovjet ideológiában.33 Sztálin, a leninizmus alapjairól tartott előadásaiban (Szverd-32 Karl Marx: Der historische Materialismus. Die Frühschriften, I—II., hrsg. S. Landshut-J. P. Mayer, Kroner, Leipzig 1932. 33 József Attila A szocializmus bölcseleté című „írása nem egyszerűen az úgynevezett sztálinizmus bírálata (Sztálin nevét le sem írja), hanem az egész - Leninnel kezdődő - bolsevik »projekt« átfogó elutasítása. Álláspontja, persze, nem azonosítható az úgynevezett nyugati (s 1989 óta az úgynevezett keleti) szovjetológia álláspontjával...". Lengyel András: „...gondja kél a gondolatban", 216. o. - Hegel értelmezésének és értékelésének sorsa a szovjet ideológiában rendkívül bonyolult történet. A lenini álláspontot a harmincas évekre felváltja Zsdanov radikálisan elítélő politikai bírálata, mely szerint a „reakciós" Hegel a francia forradalom ellenfele volt. Többek között ezért érdemel differenciált megítélést a lenini felfogás ebben a kérdésben, a manapság elterjedt nézettel szemben, amely teljes azonosságot feltételez minden tekintetben Sztálin és Lenin között. 146