Szmodis Jenő: Tiberius és a többiek. Hat komédia (Budapest, 2016)
Mentségek helyett (avagy drámáim története)
megszabadultam. Hogy tudok-e tragédiát írni, számomra sem derült ki. Jótékony bizonytalanságban marad, hogy a tragédia elbír-e engem. Az azonban világossá vált, hogy én nem bírom a tragédiát. És újabb bő évtized telt el színműkísérletek nélkül. A kilencvenes évek közepétől írt társadalomtudományi munkáimat befogadta a szakmai közösség. Egy pályamódosítás is lassan beérett, egyetemi ember lettem. Ebből adódóan kellett megnéznem, hogy egy munkám megtalálható-e már az Országos Széchényi Könyvtárban. A nevem alatt egy művel több volt a kelleténél. A katalógusban ugyanis a Tiberius vendége is szerepelt. A cédulából az is kiderült, hogy a példány a József Attila Színháztól került oda „ante 2001". Tíz év múltán a Színház nem dobta ki tehát, hanem becsülettel átadta a nemzeti könyvtárnak, mely azt - újabb tíz év után - katalogizálta is. Mivel saját példányomat nem találtam, onnan kellett megszereznem egy másolatot, hogy szembesülhessek ifjúkori bűnömmel. A temérdek leírási hibán túl - amiben nem én vagyok a vétkes - azt kellett látnom, hogy a darab viszonylag tűrhető. Ismét ott voltam, ahol lenni nem szerettem. Színműírói mivoltom közelében. A kíváncsiság azonban nagyobb úr a kényelemszeretetnél: elővettem a később írottakat. Vállalhatónak hazudták magukat azok is. A tény, hogy egy darabomat az OSZK őrzi, önként adta, hogy a többiből magam adjak. Innen csak egy lépés volt a meglévőket kiadni. Kulin Ferenc irodalomtörténésszel történelemfilozófiai érdeklődésünk hozott össze minket, s ez most igencsak kapóra jött. Irántam való sok jóságát galádsággal viszonozva, odaadtam neki a darabokat. A dolognak volt tétje, mert szakembert kérdeztem, ráadásul vagyunk olyan viszonyban, hogy kétségeinket egymás előtt nem rejtjük véka alá. Épp azokban a napokban volt feladatom egy meghívást továbbítani Jordán Tamásnak. Kulin véleményéből némi bátorságot merítve az Őrültek szigetét elküldtem a számára is. Jelezte, hogy felolvasó színház jelleggel a darab náluk előadható. Később Dunai Tamás fejezte ki szándékát, hogy az Ultimátumot szeretné megrendezni Kecskeméten. Érdeklődött, lappang-e más is íróasztalfiókomban, vagy tervezek-e mostanában hasonló dolgokat művelni. Hirtelenében mindkét kérdésre nemleges választ adtam, ám az érdeklődés ténye néhány nap után kiprovokálta belőlem a Palazzo Vendramint. Egy egyfelvonásost Wagnerről és köréről, ami ugyan több mint húsz év óta érlelődött bennem mint téma, ám a dolgon nem találtam fogást. Szerencsés véletlen volt az is, hogy az ünnepi évre (Wagner születésének 200. évfordulójára) kötetnyivé nőtt tanulmányt írtam, ami lehetővé tette a témában való alámerülést. Hogy kísérleteim közül valamelyik színház közelébe juthat, talán még nem teljesen kizárható. Az e kötetben szereplő művek azonban bizonyos kapcsolatot tartanak szakmámmal. A Tiberiusban nem csupán hatalomelméleti kérdések bukkannak fel, de előkerül a római jog formalizmusra való hajlama is. Az Őrültek szigete inkább történelemfilozófiai megfontolásokkal operál, ám ezek sem idegenek a jogelmélettől, ha Machiavellire, Bodin-ra, Vicóra 281