Téglás János (szerk.): Baumgarten Alapítvány. Dokumentumok 1917-1941. 2. 1929. július - 1935. december (Budapest, 2003)
1935
Alapítványunk szabályairól az alapító oklevél csatolt kiadmánya szolgáljon tájékoztatásul. Tisztelettel: Babits Mihály Basch Lóránt PIM V. J. A. 646. G. = SIPOS 1999: II. 524. (Telekes Béla értesítése a Baumgarten-jutalómról: PIM V. 3673/13/2. G.) 1 A tanácsadó testület ülésein - a Babitsot támadó Tárgyi-kritikai tanulmány és az Egy költőre c. vers miatt - évekig nem merült fel József Attila neve. A kettőjük közti feszültség 1932-ben kezdett oldódni: ekkor Babits József Attila két versét felvette az Uj anthológiába. Októberben József Attila verset küldött a Nyugatba, 1933 elején pedig segélyt kért és kapott az alapítványtól (1. 579/1.), novemberben Babits már a Versenyt az esztendőkkel c. kötetét is elküldte „József Attilának szívesen...” ajánlással. A Medvetánc kötet megjelenése után, 1934 végén napirendre kerülhetett a szerző jutalmazása. Az 1935. évi díjak elosztásáról tárgyaló testületi ülések jegyzőkönyvei nem maradtak fenn, így csak Basch Lóránt visszaemlékezése alapján szerezhetünk tudomást a döntés körülményeiről: „Utolsó tanácskozásunkon történt, közvetlenül karácsony előtt. Babits erre az évre (1935-re) a fiatal nemzedék költői közül Fenyő Lászlónak évdíjat szánt. [...] Amikor azonban - Kosztolányi indítványára - Füst Milán és Karinthy neve, mint támogatásra szorultaké felmerült, Babits nem ragaszkodott tovább jelöltjeihez. [...] Babits kárpótolni szerette volna Fenyőt az elmaradt díjért. Kosztolányi ezt az alkalmat ragadta meg, hogy felvesse József Attila nevét. »Egy nagy költő jár közöttünk, akire eddig senki sem gondolt« - szavakkal József Attilát jelölte meg Fenyővel szemben. Majd hirtelen felém fordulva, aki mellette ültem, megkérdezte: mi a nézetem? (De hisz azt ismerte már.) Rámutattam arra is, hogy Fenyő az előző évben már kapott jutalmat. Babits szóhoz sem juthatott, mert Kosztolányi »a kurátorok úgy látom nincsenek egy véleményen, tehát szavazzunk« szavakkal befejezett tény elé állította. József Attila nagy többséget kapott. Fenyőre nyolc tag közül csak ketten szavaztak. [...] Babits a váratlan helyzetekhez alkalmazkodni próbáló mosolygásával megjegyzés nélkül tudomásul vette a szavazás eredményét, de bántotta, hogy és ahogyan József Attila első jutalmazása Kosztolányi akarata szerint történt. [...] Az ülés végeztével együtt mentünk hazafelé, krisztinavárosi lakók. Babits Schöpflinnel elől. A pesti Lánchídfőnél, ahol autóbuszra szálltunk, hirtelen Kosztolányi felé fordult. Komoran és szemrehányólag: »Engem leszavaztatok. Nekem most le kellene mondanom.« De maga sem gondolt erre komolyan.” (BASCH 1959: 426^127. = BASCH 2000: 104-106.) 492