Ujhegyi Ilona: És Te mit alkottál? Egy óvónő visszaemlékezései (Budapest, 2005)
Bevezető
42 Újhegyi Ilona Gyűjtögető Munkaközösséget. A klasszikusok között is keresgéltünk, s találtunk Petőfi, Szép Ernő, Szabó Lőrinc, Móra Ferenc, Benedek Elek, Pósa Lajos verseket. Voltak, akik Pósa Lajos ellen tiltakoztak, de én kiálltam mellette. Ugyanis gyermekkorom kedvence volt. Azon nőttem fel, mégis eljutottam Adyig, Babitsig és sorolhatnám. Gyűjteményünkben helyet kaptak elbeszélések is: kezdve Gárdonyi Gézától, Móra Ferencen át József Attiláig. Pl. „Csoszogi az öreg suszter”. Ezek ugyan csak nagycsoportban alkalmazhatóak, s meg kell mondani a gyermekeknek, hogy ezek igaz történetek. Visszatérve a politikai helyzethez: korai volt az öröm 1953-ban. Nagy Imre rövid idő után talonba került, tovább működött az AVH, elkezdődött az erőszakos tsz-esítés. Minket, fiatal pedagógusokat mindenbe bevontak. Jártunk annak idején békekölcsönt jegyeztetni. (Rudabányán a paraszt vasvillával a kezében várt a kapuban, s mikor odaértem, azt mondta: ’’Megismerem maga az unokám óvónője, ezért nem bántom, de egy fillért sem jegyzek, menjen innét gyorsan! Elmentem.) Később vittek minket teherautóval tsz-t szervezni, de bevontak a választási bizottságokba is. Mielőtt a reggeli műszak lement a bányába, 5.30-kor mi már ott voltunk a szavazatszedő bizottságban, hogy a bányászok leadhassák szavazataikat. Mennünk kellett a felvonulásokra minden május 1-jén, végig hallgattuk a terjengős ünnepi szónoklatokat stb. Szóval kivettük a részünket mindenből, „önként ajánlottuk fel” békekölcsönre egyhavi fizetésünket, persze fölfelé kerekítve például a 720 Ft-ot 800 Ft-ra kiegészítve. Nagy érvágás volt. Evek múltán csak névértékben kaptam vissza, - soha nem nyertem vele - akkor már filléreket ért. Egyébként én nem szoktam nyerni, mindenért meg kell dolgoznom. Evekig fizettünk gyermektelenségi adót, ugyanis ebben aí időben az volt a jelszó, hogy „gyereket szülni - lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség”. Ebből a dicsőségből nem kértem, inkább fizettem. 21 éves kor után automatikusan levonták a fizetésből, férfiaktól és nőktől. Magunk között agglegény-, illetve vénlányadónak neveztük.