Vadász Géza: A korai humanizmus lírája. Tanulmányok (Budapest, 1999)
VADÁSZ GÉZA A korai humanizmus lírája A tanulmánykötet a XV. század első felének és közepének szellemi forradalmát, a humanista költészet születését idézi fel, azt a forrongó világot, amelyben Janus Pannonius, a kötet első számú szereplőjének költészete kialakult. A szerző egy Janus verseit is tartalmazó kódexcsalád alapján helyezi bele költőnket az itáliai latin nyelvű költészet fejlődésébe. A könyv feltárja annak a hat epigrammának a történelmi hátterét, amelyeket Janus II. Pál pápáról írt. Az olvasó részt vehet egy ferrarai irodalomórán, hallhatja az újkor harci riadójának harsogását. Janus tanárának, Guarino Veronesenek latin nyelvtanát ismertetve a szerző megkísérli kinyomozni, miként válhat valaki költővé ennek a versbe szedett grammatikának a segítségével. Az utolsó tanulmány egygyel szaporítja Janus görögből fordított epigrammáinak számát. A címlapba betekintő zenélő angyal részlet Melozzo da Forli (1438-1494) freskójából. Az angelo musicante a szerzőt az ifjú Janusra emlékeztette, akit már kortársa, Andreas Pannonius is a „seraphicus" jelzővel illetett, vagyis „angyali" jelenségnek talált. Argumentum * Budapest, 1999