EMBLÉMÁNK A TUDÁS FÁJA
A Balassi Kiadót alapítói 1992-ben azzal a céllal indították útjára, hogy a humán tudományok művelőinek publikálási lehetőséget biztosítsanak, a tudományos kutatás legfrissebb eredményeit eljuttassák az érdeklődő szakemberekhez és a művelődni vágyó szélesebb közönséghez.
A Kiadó érdeklődése kiterjed a művelődéstörténet, az irodalomtörténet, az irodalomelmélet, a nyelvészet és nyelvtörténet, a történettudomány, régészet, művészettörténet, művészetelmélet szociológia, pszichológia, néprajz, könyvtörténet, zenetudomány, színháztörténet, színházelmélet területére.
E témakörökből jelentet meg tanulmányköteteket, monográfiákat kézikönyveket és felsőoktatási tankönyveket mind magyar, mind külföldi szerzőktől, magyar és idegen (latin, görög, olasz, francia, angol, német, szláv, kínai) nyelven egyaránt.
Sorozatai több évtizede élnek és gazdagodnak.
Művészeti kiadványai között számos képzőművészeti album, zenetörténeti kuriózum is található.
Fakszimile kiadványai közül kiemelkedően fontos a Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat, amely a régi magyar könyvek közül a legértékesebbeket, esetenként hozzáférhető példányban már nem is található (korábban mikrofilmen archivált) kiadványokat tesz közzé.
Legismertebb és legnagyobb vállalkozása a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon 14 kötete volt.
Megjelent könyveiről naprakészen tájékozódhatnak a honlapról: www. balassikiado.hu.
A Kiadó saját könyvesboltjában, a Balassi Könyvesboltban találják az érdeklődők a legnagyobb választékot könyveinkből a legkedvezőbb áron, ezeket webáruházunkban is megrendelhetik azonos kedvezménnyel, akár személyes átvétellel, akár futárszolgálattal házhoz szállítva.
Az Arcanumtól megrendelhető könyvek sajnos nem fedik le teljesen a három évtized teljes választékát, egyes – elsősorban külföldi jogtulajdonosok – nem járultak hozzá a könyveik digitalizálásához, illetve időközben megszűntek, nem elérhetők.
Könyvek - Irodalomtudomány

Veres András - Kálmán C. György (szerk.):
Bonyhai Gábor összegyűjtött munkái 1/B
Budapest, 2000
Irodalomtudomány

Veres András (szerk.):
Lukács-olvasókönyv I. kötet
Budapest, 2013
Filozófia, Irodalomtudomány

Veres András szerk.:
A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról
Budapest, 2017
Irodalomtudomány

Vermes Gábor:
Kulturális változások sodrában
Budapest, 2011
Irodalomtudomány

Vilcsek Béla:
Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat
Budapest, 1995
Irodalomtudomány

Visy Beatrix:
Nem ahogy ma szokás
Budapest, 2017
Irodalomtudomány

Vörös Imre (szerk.):
Péczeli József: Henriás, 1792
Budapest, 1996
Irodalomtudomány

Z. Varga Zoltán:
Önéletrajzi töredék, talált szöveg
Budapest, 2014
Irodalomtudomány

Zahár Zsófia (szerk.):
Encounters. A Hungarian Quarterly Reader
Budapest, 1999
Irodalomtudomány

Zsadányi Edit:
Bazsali, rezeda meg kisasszonycipő
Budapest, 2017
Irodalomtudomány