EMBLÉMÁNK A TUDÁS FÁJA
A Balassi Kiadót alapítói 1992-ben azzal a céllal indították útjára, hogy a humán tudományok művelőinek publikálási lehetőséget biztosítsanak, a tudományos kutatás legfrissebb eredményeit eljuttassák az érdeklődő szakemberekhez és a művelődni vágyó szélesebb közönséghez.
A Kiadó érdeklődése kiterjed a művelődéstörténet, az irodalomtörténet, az irodalomelmélet, a nyelvészet és nyelvtörténet, a történettudomány, régészet, művészettörténet, művészetelmélet szociológia, pszichológia, néprajz, könyvtörténet, zenetudomány, színháztörténet, színházelmélet területére.
E témakörökből jelentet meg tanulmányköteteket, monográfiákat kézikönyveket és felsőoktatási tankönyveket mind magyar, mind külföldi szerzőktől, magyar és idegen (latin, görög, olasz, francia, angol, német, szláv, kínai) nyelven egyaránt.
Sorozatai több évtizede élnek és gazdagodnak.
Művészeti kiadványai között számos képzőművészeti album, zenetörténeti kuriózum is található.
Fakszimile kiadványai közül kiemelkedően fontos a Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozat, amely a régi magyar könyvek közül a legértékesebbeket, esetenként hozzáférhető példányban már nem is található (korábban mikrofilmen archivált) kiadványokat tesz közzé.
Legismertebb és legnagyobb vállalkozása a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon 14 kötete volt.
Megjelent könyveiről naprakészen tájékozódhatnak a honlapról: www. balassikiado.hu.
A Kiadó saját könyvesboltjában, a Balassi Könyvesboltban találják az érdeklődők a legnagyobb választékot könyveinkből a legkedvezőbb áron, ezeket webáruházunkban is megrendelhetik azonos kedvezménnyel, akár személyes átvétellel, akár futárszolgálattal házhoz szállítva.
Az Arcanumtól megrendelhető könyvek sajnos nem fedik le teljesen a három évtized teljes választékát, egyes – elsősorban külföldi jogtulajdonosok – nem járultak hozzá a könyveik digitalizálásához, illetve időközben megszűntek, nem elérhetők.
Könyvek - Open access

Demeter Júlia - Pintér Márta Zsuzsanna (szerk.):
Ferences iskoladrámák IV. Csíksomlyói passiójátékok 1763-1774
Budapest, 2022
Irodalomtudomány, Open access

Demeter Júlia et al. (szerk.):
Ferences iskoladrámák II. Csíksomlyói passiójátékok 1740-1750
Fordító: Gyárfás Vera
Budapest, 2021
Irodalom, Open access, Színháztudomány

Demeter Júlia et al. (szerk.):
Ferences iskoladrámák III. Csíksomlyói passiójátékok 1751-1762
Fordító: Gyárfás Vera
Budapest, 2021
Irodalom, Open access, Színháztudomány

Dénes Iván Zoltán:
Választott nemzet. Marczali Henrik élete és munkássága
Budapest, 2022
Művelődéstörténet, Open access

Kőszeghy Péter (szerk.):
Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Középkor és kora újkor I., Aachen - Bylica
Budapest, 2003
Művelődéstörténet, Open access

Kőszeghy Péter (szerk.):
Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Középkor és kora újkor II., Calcagnini - Falkoner
Budapest, 2004
Művelődéstörténet, Open access

Kőszeghy Péter (szerk.):
Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. Középkor és kora újkor III., falkonéta - halászat
Budapest, 2005
Művelődéstörténet, Open access

Liszt Ferenc:
A cigányokról és magyarországi zenéjükről
Fordító: Hamburger Klára
Budapest, 2020
Néprajz, Open access, Zenetudomány

Sas Péter:
Kelemen Lajos levelezése II. 1910-1919
Budapest, 2022
Művelődéstörténet, Open access

Sas Péter (szerk.):
Kelemen Lajos levelezése I. 1889-1909
Budapest, 2016
Művelődéstörténet, Open access

Vidacs Bea - Pócs Éva:
Faith, Doubt and Knowledge in Religious Thinking
Budapest, 2020
Néprajz, Open access, Történettudomány, Vallástudomány