Szarka Klára: Fotográfia nőnemben - Feminizmus és Történelem (Budapest, 2002)
Előszó
ELŐSZÓ Nálunk a fényképezés a nők hagyományosan kedvelt kifejezési eszköze. Az első hazai fotográfusok sorában hamar fölbukkannak asszonyok is. A XIX-XX. század fordulóján az öntudatosabb, szabadabb életet kereső nők szép számmal választják a tisztes megélhetést és társadalmi megbecsülést kínáló fotográfiát. A magyar művészfényképezés történetének szép lapjait írta lírai portréival és iskolát teremtő aktfelvételeivel az 1910-es évektől kezdve Máté Olga, hasonlóan Werner Irénhez, aki a kötetünkben többször is emlegetett Rédner Mártát tanította. A két világháború közötti magyar szociofotó irányzatának kimagasló művészei lettek a portrét megújító Kálmán Kata, Sugár Kata, Langer Klára, vagy a szellemiségében hozzájuk közelítő nagyszerű Révai Ilka. A hazai színháztörténet szegényesebb lenne Laub Juci színészportréi nélkül, nála tanult Rédner mellett Zinner Erzsébet is. Reismann Marian műtermében is több, később híressé vált fényképésznő megfordult tanulóként. Landau Erzsi, aki szakmailag sokat köszönhetett az idősebb Máté Olgának, a portréművészet modernizálói közé tartozott. O fényképezte le a hozzánk látogató Thomas Mannt is. Az 1920-as évektől Párizsban dolgozott, és Ergy Landau néven több magyar nőt képzett a műtermében, európai elismerést szerezve. Landau-tanítvány volt Nora Dumas, azaz Telkes Nóra is, akinek képeit a korszak legjobb nevű magazinjai közölték, és aki az európai fotóművészet élvonalához tartozó Kertésszel együtt állított ki. Besnyő Éva, aki Hollandiában telepedett le az 1930-as években, nemcsak a feminista mozgalomban játszott komoly szerepet, hanem a szociofotó mellett a fényképezés több más műfajában is maradandót alkotott. Nem kis szerepe van abban, hogy a haditudósítóként világhírűvé lett Robert Capa (Friedmann Endre) a fotográfusi pályát 7