Szarka Klára: Fotográfia nőnemben - Feminizmus és Történelem (Budapest, 2002)

Előszó

ELŐSZÓ Nálunk a fényképezés a nők hagyományosan kedvelt kifejezési esz­köze. Az első hazai fotográfusok sorában hamar fölbukkannak asszonyok is. A XIX-XX. század fordulóján az öntudatosabb, szaba­dabb életet kereső nők szép számmal választják a tisztes megélhetést és társadalmi megbecsülést kínáló fotográfiát. A magyar művészfény­képezés történetének szép lapjait írta lírai portréival és iskolát teremtő aktfelvételeivel az 1910-es évektől kezdve Máté Olga, hasonlóan Werner Irénhez, aki a kötetünkben többször is emlegetett Rédner Mártát tanította. A két világháború közötti magyar szociofotó irány­zatának kimagasló művészei lettek a portrét megújító Kálmán Kata, Sugár Kata, Langer Klára, vagy a szellemiségében hozzájuk közelítő nagyszerű Révai Ilka. A hazai színháztörténet szegényesebb lenne Laub Juci színészportréi nélkül, nála tanult Rédner mellett Zinner Erzsébet is. Reismann Marian műtermében is több, később híressé vált fényképésznő megfordult tanulóként. Landau Erzsi, aki szakmai­lag sokat köszönhetett az idősebb Máté Olgának, a portréművészet modernizálói közé tartozott. O fényképezte le a hozzánk látogató Thomas Mannt is. Az 1920-as évektől Párizsban dolgozott, és Ergy Landau néven több magyar nőt képzett a műtermében, európai el­ismerést szerezve. Landau-tanítvány volt Nora Dumas, azaz Telkes Nóra is, akinek képeit a korszak legjobb nevű magazinjai közölték, és aki az európai fotóművészet élvonalához tartozó Kertésszel együtt állított ki. Besnyő Éva, aki Hollandiában telepedett le az 1930-as évek­ben, nemcsak a feminista mozgalomban játszott komoly szerepet, ha­nem a szociofotó mellett a fényképezés több más műfajában is maradan­dót alkotott. Nem kis szerepe van abban, hogy a haditudósítóként világhírűvé lett Robert Capa (Friedmann Endre) a fotográfusi pályát 7

Next