Zeke Gyula: Volt egy feketém (Budapest, 2014)
.. .jön az a nemzedék, amelynek semmihez sincs hosszú ráérő ideje. Amely gyorsabban él és amely nem ismeri a hosszas megfontolást és gondolkodást. Még lényeges döntések előtt sem. Hát még egy csésze fekete lehörpintése előtt... A kávéházakat így szorította háttérbe lassanként (...) az espresso, ahová betérni, fogyasztani, megbeszélni valamit és elmenni annyi időt sem vesz igénybe, mint amennyi régen ahhoz kellett, hogy a ruhatárban levessük a kabátot... Kemény István, 1941. A felszámolás során számításba jöhető espressók száma, a Központ szerint 70-re tehető, amelyeknek felszámolását indokolttá teszi az a körülmény, hogy ezek mind reakciós elemek búvóhelyei és munkanélküliek találkozóhelye. A nyilvántartásunkban lévő magán espressóknak ilyen formában való fenntartása politikailag nem kívánatos. Bizalmas irat, 1950. Beültem hát a Kedves eszpresszóba, habár az eszpresszó intézményétől idegenkedtem. Míg a konyakra vártam a bárpultnál, monoton dobpergés kíséretében zongoramuzsika csendült fel. Olyan sajátos, semmihez és senkihez nem hasonlítható improvizációra lettem figyelmes, hogy meg kellett kérdeznem a pincérnőt, ki zongorázik itt. - Cziffra György - válaszolta. Ferenczy György: Pianoforte, 1989. A mi nemzedékünknek a presszó jutott. A presszóban sötét volt. Alacsony vasszék, piros műbőr borítással. A mindig fölboruló fogas. Tócsák a műkő padlón. Az alacsony székekre hajított télikabátok mindig belelógtak ezekbe a barnás hólépocsolyákba. (...) Ha az időgép ma visszahozna valakit az egykori presszóból („az új mechanizmus kulcsembere voltam"), halmozottan hátrányos helyzetű hajléktalannak tetszenék. Tamás Gáspár Miklós, 2000. Művész presszó. Na, oda se tudok ezután már úgy beülni, hogy erre ne gondolnék. [Tudtam, az ember felejtésre van.] Egyik asztalnál ült Mándy, másiknál az édesapám. Végső soron mind a ketten jelentéseket írtak, egyik az Úristennek, másik meg egy ... főhadnagynak. Esterházy Péter, 2002. BALASSI KIADÓ