Ambrus Gergely: A tudat metafizikája - Kognitív szeminárium (Budapest, 2007)
Hol a tudat helye a természeti világban? Hogyan értelmezzük tudatos állapotaink szubjektív, első személyű nézőpontból adódó karakterét? Milyen viszony van tudatos állapotaink, valamint agyunk és idegrendszerünk állapotai között? Ezek a kérdések, a pszichológusok és az agykutatók mellett, az analitikus filozófusokat leginkább foglalkoztató kérdések közé tartoztak az elmúlt évtizedekben. Korántsem volt ez mindig így. A 20. századi klasszikus analitikus filozófia jelentős irányzatai eleve idegenkedtek mindenféle metafizikai kérdésfeltevéstől: a test-lélek viszony az értelmetlen metafizikai kérdések illusztris példájaként szerepelt a logikai pozitivisták indexén, de Wittgenstein vagy az oxfordi hétköznapi nyelvfilozófiai iskola sem tekintették a tudat és a természeti világ viszonyának a kérdését megoldandó metafizikai problémának. Az elme korai redukcionista elméletei, a behaviorizmus és az elmét az aggyal azonosító materializmus pedig szándékoltan marginális szerepet tulajdonított a tudatnak, amit részben a karteziánus elmefelfogással való radikális szakítás igénye motivált. Az 1970-es években azonban „az elfojtott visszatért": a tudat, a mentális állapotok átélt, szubjektív aspektusának a problémája hatványozott erővel jelent meg újra, és azóta is az analitikus elmefilozófia egyik központi témája.