Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
ELÉRHETETLEN JELENTÉS József Attila: Eszmélet -Pilinszky János: Apokrif (Kéziratok, töredékek) Erre az esszére nem írhatom alcímül azt, amit Bóka László írt emlékezetes József Attila-könyvére: esszé és vallomás. Nem vallomást írok, két szempontból sem. A szemléletmód nem ölti - nem öltheti - a szubjektív vallomás formáját, még akkor sem, ha a „szoros olvasás” módszere nagyfokú szubjektív azonosulást igényel is, és Pilinszky költői alkata sem engedi meg a szubjektivitásnak azt a fokát, az átélés mélységének érzelmi jellegét, ami a vallomás alapfeltétele. Mégsem tudom másképpen kezdeni ezt az írást, mint annak a kérdésnek a felvetésével, hogy miért is kezdtem Pilinszky János költészetével foglalkozni. Helyesebben, az után, hogy majdnem egy életet töltöttem József Attila jellegében, emberi magatartásában egészen másféle költészetének vizsgálatával - ezzel a számomra valóban átélhető és megélhető költészetnek tanulmányozásával -, a mi vezethetett arra, hogy hasonlóan izgatott kíváncsisággal, ha nem is személyességgel, de mindenképpen a személyes érintettség tudatával fordultak Pilinszky költészete felé? Míg önmagamban ezt, éppen ezt a kérdést nem tisztázom, nem kezdhetem el ezeknek a verseknek többékevésbé objektív olvasását. Mindenekelőtt Pilinszky nyelvét kell megtanulnom, és ez egy bizonyos lelki viszonyulást jelent. József Attilához éppen a kettőnek nyelvének rendkívüli közelsége vezetett: az analízisnek és a meta-