Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
mélyesebb hatású; benne a Te megszólítása direkt, s az énte kapcsolat realitásában az egész vers, valamennyi képével, a világmindenség részévé, realitássá válik. Ha más nem, az egyetlen szó: „csengve” személyes-érzelmessé lágyítja a verset. A „szétterült ütem hálójáénak képe zseniálisan érzékletes, egy rendkívülien magas fokú, látó-láttató absztrakciós érzék bizonyítéka, remegésében a zene múló és időtlen jelenvalósága, s azon túl mindaz, amit az ige József Attilával kapcsolatban felidéz bennünk: félelmet, reszketést, gyengédséget, még egy virágszál remegését is. Pilinszky versében elsőnek a veszélyt érezzük meg, a halál - nem a semmi - szorítását, a lélegzet-visszafojtó játékot. A két szerelmes nem egymásnak, hanem a semminek játszik, kapcsolatuk nem a szabadság, hanem a halálos egymásrautaltság jegyében született. Pedig József Attila verse is reménytelen magányosságról szól, és belőle is, akár Pilinszky szerelmes verseinek legtöbbjéből, a tehetetlen indulat füstje árad. Mégis: a vers - József Attila egész világa - elevenebb és személyesebb a Pilinszkyénél - mint azt a következő két vers példájából is megláthatjuk. Ezekben - mindkettő középpontjában a csillagok verset teremtő képével - érezzük a két költőt legközelebb egymáshoz. A hatás - József Attiláé - itt, úgy érezzük, közvetlenül is kimutatható. József Attila verse az 1933-ban írott Reménytelenül. Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. 415