Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
Mert aki végképp senkié, az mindenki falalja. (Parafrázis) Szinte rímel ez a vers József Attilának arra a néhány enigmatikus sorára, mely világlátásának titkát őrzi. A paradoxon már-már túllép a József Attila-i költészetben. Nekem sikerült (s ez is szégyenem, hisz nem egyéb az ember-árulásnál) hogy csupán száraz kenyeret egyem az isten testén való osztozásnál. (Egy költőre) Az ősvilágból felmerülő semmi fenyegetését a két költő más-más úton próbálja elhárítani. József Attila úgy, hogy tudatosítja: nemcsak érzelmeit, hanem mindazt, ami értelmileg is tudatosítható. Legtöbb versét, hangulatilag is, a megkülönböztetés és elhatárolás, a világosság jellemzi. Varga Ervin a József Attila-irodalomban alapvető jelentőségű putobiográfiájában azt írja, hogy József Attila fenyegető skizofréniájának uralomra jutását öngyógyító, elhárító mechanizmusként verseivel kompenzálta, így verseiben mindig is realizálódik a világhoz fűződő kapcsolata: verseiben csaknem mindig biztonságot, személyességet érzünk. Egy körvonalakkal látott világ képe bontakozik ki belőlük, az érzelmek és a személyiség viharaitól megtépázott, de valóságos, valósághoz kapcsolt belső táj rajza. A csillagok a semmi, a börtön, az aranyos kalitka, kínok és vastőrök jelentésein túl a „megbonthatatlan rend” törvényeit is betöltik. József Attila e késői verse szinte mindazt összefoglalja, amit eddig költészetének említett vo