Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
nem hangzása folytán szinte kényszerűen a dolgok összedobált halmazaként, végtelenségében és mégis ennél érzékletesebben a József Attila-i tárgyiasságban. Mindenekelőtt József Attila költészetére világít rá rendkívüli élességgel ez a sor. Ez a költészet „az urálkodó semmi” ellen mintegy védelemként, a dolgoknak egyszerre konkrét és metaforikusan felértékelt világához tapad. Úgy kapaszkodik a dolgokba, hogy azok sohasem érik el a biztonságátadás végleges meghittségét. A dolgokhoz kötődés, a valóságosság újra- és újratapasztalása József Attila eredendő lélektani beállítottságából, az otthonkeresés kényszeréből fakad. Ugyanezt a nem kevésbé feszítő vágyat Pilinszky a versteremtés egészen más eszközeivel próbálja kielégíteni - érzékenysége éppen erre a vágyra reagál a legélesebben, ezért képes ebben az egy sorban a József Attila-i költészet metaforáját kimondani. A mindenségnek ez az értelmezése csak egyik aspektusa Pilinszky vers-indító képének. Maga a szó, a „mindenség” képpé lett absztrakció - s így éppen fordítottja a József Attila-i világlátás állandó irányának (és újabb vetülete Pilinszky rejtélyes „valami más”-ának). A verssor másik konkrét, s konkrét voltában nagyon is metaforikusérzékletes szava: a „katonája”. A védelmező mellett legalább két másik értelmezése is megelevenedik bennünk. Az egyik: a katona „kitettsége”, kiszolgáltatottsága, mindenekelőtt a halálveszélynek. S csakugyan, aligha lehet jobban jellemezni József Attilát, mint a „védtelen” jelzővel, azzal, ahogyan elesettségében, törékenységében a hatalmas túlerővel szemben próbál meg védelmezni valamit — s ez nem kevesebb, mint emberi világunk, mindaz, ami 489