Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
primer, analógiás költői képek. Pilinszky világbanléte ennél sokkal komplexebb, mélyen ellentmondásos, nem analógiás, hanem metaforikus szerkezetű. Megkülönböztethetetlenül olvad bele a világ szenvedésébe, ugyanakkor azonban saját maga számára is éppen olyan idegen, mint a lét befolyásolhatatlan rejtélyessége. Különös - és megint csak azt kell mondanom, paradox - módon csapódik ez ki a két költő Isten élményében is. József Attila és Pilinszky költészetének istenhite rendkívül problematikus. József Attila költészetében azonban, ha Isten léte nem is, hiánya bizonyosságként érzékelhető. Ez a hiány érzelmileg, az én-te viszony kereteiben, a gyermeki kívánkozás és megcsalatottság relációjában fájdalmas. Pilinszky költészetének Istene ontológiai állítás, távolléte vagy hiánya nem kevésbé, de egészen másképpen, dermesztően fájdalmas, annak ellenére, hogy ezt a fájdalmat sohasem közvetlenül, hanem sejtésszerűen, mintegy rejtvénybe burkoltan éljük át. Kettősség ez is: József Attila Istene csak az én-te viszony bensőségében szólítható meg, és ebben a viszonyban még ott is megszólíttatik, ahol erre kifejezett utalás nincs is (így pl. az utolsó versek otthon- és párna-képzetében). Pszichológiailag ennek a „beszédnek” közvetlensége, ha nem is Isten létét, de lehetőségét mindenképpen bizonyítja. József Attiláról nem tudjuk, hisz-e Istenben — azt azonban igen, hogy nem problémája az Istenben-kételkedés. Pilinszky istenképe, annak ellenére, hogy teoretikus, teológiai állítás, merőben szubjektív, lefordíthatatlan, hiszen a paradoxon nem képzelhető el csak az én-te viszony közvetlenségére redukáltan. Pilinszky és József Attila istenképe között.