Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)

Pilinszky János

van még egy olyan hasonlóság, mely a közelállás mellett egyben az eltávolodás mértékét is jelzi. Ez az etika kétfé­le megközelítése, mely náluk mindig összefügg Istennel. Mindkét költőnek alapvető problémája a bűnnek, saját bűnösségének Istennel mérkőző, Istentől elválasztó, és a bocsánatban megváltott természete, s nagy általáno­sítással talán Pilinszky bűne sem áll távol József Attila bűn­képzetétől, a hübrisz gőgjétől. De míg József Attila bűntudata megmarad önmagában, Pilinszkyé Auschwitz­­nak, a „történelem botrányának” metaforájában az egész emberi világra kiterjed - s nem merhetjük biztosan állíta­ni, hogy a krisztusi áldozatvállalás metaforájának őszinte megélésén túl (mint feltehetően minden igaz, mélyen át­élt kollektív áldozat) nem tartalmaz-e ez is valamit József Attilának abból az őszinte fohászából, mely így hangzik: „Bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, / hogy ne marad­jak egész egyedül” (Én nem tudtam). A bűn vállalása, mely Pilinszkynél a krisztusi példa nyomán (vagy annak segítségével) a megváltáshoz vezető egyetlen útnak lát­szik, kimondatlanul József Attila bűntudat-verseiben is ki­­mondatik, és ha a József Attila-elemzések mintájára vala­ha is sor kerülne Pilinszky Luvre-jének mélylélektani elemzésére, könnyen lehet, hogy a két, különböző - a hi­tet áhító és a hitből kiinduló - indíték egymáshoz közel­álló gyökereire is fény derülne. A kései József Attila és a kései Pilinszky életművében a lírai költészet egyszerre szubjektív és paradox látásmód­ja különböző módon valósul meg. Ennek a kérdésnek megoldása a két költő viszonyán túl Pilinszky két kor­szakának viszonyát is megértetné velünk. De kérdés:

Next