Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék I. (Budapest, 2010)
Pilinszky János
van még egy olyan hasonlóság, mely a közelállás mellett egyben az eltávolodás mértékét is jelzi. Ez az etika kétféle megközelítése, mely náluk mindig összefügg Istennel. Mindkét költőnek alapvető problémája a bűnnek, saját bűnösségének Istennel mérkőző, Istentől elválasztó, és a bocsánatban megváltott természete, s nagy általánosítással talán Pilinszky bűne sem áll távol József Attila bűnképzetétől, a hübrisz gőgjétől. De míg József Attila bűntudata megmarad önmagában, Pilinszkyé Auschwitznak, a „történelem botrányának” metaforájában az egész emberi világra kiterjed - s nem merhetjük biztosan állítani, hogy a krisztusi áldozatvállalás metaforájának őszinte megélésén túl (mint feltehetően minden igaz, mélyen átélt kollektív áldozat) nem tartalmaz-e ez is valamit József Attilának abból az őszinte fohászából, mely így hangzik: „Bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, / hogy ne maradjak egész egyedül” (Én nem tudtam). A bűn vállalása, mely Pilinszkynél a krisztusi példa nyomán (vagy annak segítségével) a megváltáshoz vezető egyetlen útnak látszik, kimondatlanul József Attila bűntudat-verseiben is kimondatik, és ha a József Attila-elemzések mintájára valaha is sor kerülne Pilinszky Luvre-jének mélylélektani elemzésére, könnyen lehet, hogy a két, különböző - a hitet áhító és a hitből kiinduló - indíték egymáshoz közelálló gyökereire is fény derülne. A kései József Attila és a kései Pilinszky életművében a lírai költészet egyszerre szubjektív és paradox látásmódja különböző módon valósul meg. Ennek a kérdésnek megoldása a két költő viszonyán túl Pilinszky két korszakának viszonyát is megértetné velünk. De kérdés: