Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)
Előszó
rájára sokkal intenzívebben hatott Pilinszky (akire fiatalon természetesen hatott József Attila és Weöres Sándor, aki egyszerre van kívül és belül a magyar líratörténet hatásösszefüggéseinek talányos koordináta-rendszerén). Beney legelső, szinte még kamaszkorában írt verseiben a közvetlen József Attila-hatás evidens. A kérdés magát Beneyt is foglalkoztatta: „Sokszor kérdezték már tőlem, hogy a saját költészetemre hatott-e József Attiláé? Soha nem értettem, hogy ennyi olvasás, verseinek ily sokszori elemzése után sem érzem a hatását, és csak most, a róla szóló gondolatok összefoglalásakor értem meg, hogy a vonzás alapja alighanem ez a köztesség, a van nincs kérdésének egzisztenciális fontossága, mely hol ontológiai, hol pedig ismeretelméleti problémaként jelentkezik költészetében. Ez indíthatta meg az én költői kísérleteim folyamát. Ez a találkozás pontja , a poétikai utak elhajlásáé pedig a képformálás módja.” Később ez a hatás közvetetté, áttételessé alakul, éppen a jelentésátvitel, az áttétel, azaz a metafora vonatkozásában. A metafora Beney József Attila-értelmezésének az origója: „a metaforikusan ábrázolt költészetet realitásnak fogadjuk el, de a metafora képiségében megnyilvánuló realitásként. Ez az illúzió okozza József Attila nyelvének a valóságban gyökerező erejét, a világ és a világban lét valóságosságának bizonyosságát, és azt a másik valóságosság-élményt, mellyel e világ hiányait, hiátusait, a semmit mint világhiányt érzékeltetni tudja.” Egyik első szemináriumán, hogy a metaforát definiálja, még inkább felvillantsa annak érzéki intellektualitását, gondolati izzását, a metafora metaforáinak szemléltetésére mosolyogva .