Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)
I. Rész. A gondolat metaforái
lyamat részben állóképek, részben érthetetlen kihagyások után jelenik meg. Azt az érzetet keltve, mintha a részek egy-egy jéghegy csúcsaiként emelkednének ki a tudat víz alatti rétegeiből, a gondolat versszakról versszakra haladó mozgását konstatáljuk, de nem mindig érzékeljük. Többek között ezért érezzük az Eszméletet József Attila minden egyéb verse közül leginkább a Medáliák rokonának. Az Eszméletben megjelenő világ, mely az én emlékeit éppen úgy átfogja, mint azokat a filozófiai kérdéseket, amelyek József Attila világképében általában a kozmosz metaforáiban jelentkeznek, mégiscsak részben képviseli ezt az előbb vázolt mágikus világrendet. A metafizikai dichotomizáltságban és dermedésben megjelenő lét mégiscsak mozgásában, az idő (s ezzel az ok-okozat logikájának) folyamatában lesz láthatóvá. Mert a dichotomizáltság József Attila költészetében egymás mellett fejezi ki az imént idézett metafizikai időtlenséget és a dialektikus logika folyamatos haladását, a tézis-antitézis-szintézis folyamatos és ritmikus újrakezdődését. A kétféle világélmény (a mágikus és a logikai) a költemény egészében úgy fonódik össze, hogy mindvégig megtartja egymás ellen feszülő, egymást kizáró, mégis egyszerre jelen lévő különbözőségét. Bár a versszakok egymásra következése nem mindig mutat közvetlen, első olvasásra is nyilvánvaló kapcsolatot, valamely különös megérzés folytán az Eszméletet inkább látjuk különálló részek laza füzérének, mintsem összefüggéstelen fragmentumok sorozatának. Valószínű, hogy poétikai egységét éppen a két elem állandó keveredése, a két világlátás egymásnak ellentmondó feszültsége teremti meg. Amikor a racionális lánc meg