Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)
I. Rész. A gondolat metaforái
nak műveit — ha esetleg nem is olvasás útján, hanem barátai közvetítésével. A kérdés ma is érdekes, de jóval fontosabb annak észrevétele, hogy a nagy alkotásokat (mint akár a filozófus, akár a költő munkáit) a korszak kulturális érdeklődésének, tudásának olyan felhője lengi körül, amely valamiképpen átüt rajtuk, ismeretlenül is rokonítja őket. Erre, a korszak levegőjére volt érzékeny József Attila. Az emberi magány, a kivetettség, a szeretet és biztonság utáni vágy, mint az én nek oly mélyen szubjektív megnyilvánulása kortól, történelemtől, kulturális közegtől befolyásolatlannak is látható - és kétségtelen, hogy az a szenvedés, ami József Attila verseiből sugárzik, mélyebbnek látszik a kortól, időtől, szocializációtól meghatározottnál. De ezek a kimondatlanul és mindig kimondhatatlanul mély érzelmek csak az adott kor nyelvén képesek megszólalni, és ebben a nyelvhasználatban József Attila előremutatóan megelőzte korát. Nemcsak azzal magyarázhatjuk ezt (bár kétségtelenül azzal is), hogy a költészet érzékenyebb, és a huszadik század nagy válsága, a nyelv deszakralizálása, demitizálása és elértéktelenedése idején az emberi lét mind fontosabb közegévé válik, hanem József Attila lelkialkatával is, melyben az érzékenységnek és az ezzel mélységesen összefonódó gondolatiságnak, az érzelmek gondolatokban történő kifejezési vágyának és a gondolatok érzelembe-visszafordításának a huszadik század költészetében jóformán egyedülálló szerepe és jelentősége van. József Attila az Eszméletet több részletben írta. Jelenlegi formájában a hódmezővásárhelyi Hetivásár (Hétfői Újság) 1934. augusztus 27-ei és szeptember 3-ai számában